Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

A DKV titkos ereklyéi és ami mögötte van
Feltöltve: 2009-04-23 13:53
Módosítva: 2009-04-25 22:02
Debrecen - A rossz kommunikációba sokan belebuktak már! Pedig most rendkívül fontos lenne a tájékoztatás! Szőllősi Roland jegyzete.    

Megérkeztek a DKV első autóbuszai. Szám szerint öt darab. Bár a hír gyorsan terjed, a DKV mindezt mintha titkolná. Sőt! Talán rejtegeti is azokat, mintha valamitől félne, pedig ha valamikor, akkor most komoly kommunikációs tevékenységre lenne szükség.

Hogy miért?

A napokban elindult egy aláírásgyűjtési akció, mégpedig "Mentsük meg a 27-es autóbuszt' címmel. Bár egyelőre nem sokat lehet róla tudni, de egy biztos: valami készül. És még mi minden lehet, amiről nem tudni. S habár a DKV-nál sokat tudnak - ezt már
hallhattam - de talán jó-e az a kommunikáció amit folytatnak? Számomra egy kicsit olyan az egész történet, mintha körbebarikádozták volna magukat, ami mögött egy katonai megbeszélde, amolyan titkos haditerv készülődne. Nyilván kemény munka folyhat a cégnél. Ezt nem is áll módomban vitatni, mint ahogyan azt sem, hogy számos talpraesett szakember is található a DKV-nál. S nem bántani akarom őket, távol álljon tőlem. Csupán felszeretném hívni a figyelmet arra, hogy ketyeg az óra - amit nyilván ők is tudnak - s aszerint kellene cselekedni.

Debrecen DKV Volvo autóbusz


Járom Debrecen városát, így egyre több döbbenetes(?) állítással találom szembe magam különböző fórumokon, mely egyértelműen a kommunikációs hiányoknak tudható be. Ilyen az említett 27-es megmentése is. Korábban a az ESZAON-on is (vagy csak itt) megjelent, hogy a 27-es viszonylat sorsa (is) kérdéses. Lehet, hogy megszűnik, de lehet "csupán" összevonásra kerül egy másik viszonylattal. Nos erről a lakosság csak annyit tud, hogy megszűnik. Mást nem is tudhat, hiszen a DKV az akkori (MSZP-s) állítást nem vonta kétségbe! Mondjuk nem is tudták volna, ugyanis a DKV közleménye hamarabb megérkezett a sajtóhoz, mint a szocialisták aznapi írásos tájékoztatója. Annyit lehetett tudni előre, hogy arról szól majd a sajtótájékoztató, hogy a szocik kritizálják a kapacitást. Mint ismert, ennél "kicsit" konkrétabban fogalmaztak, olyannyira, hogy több viszonylat megszűnéséről, illetve összevonásáról is beszámoltak.

A sajtótájékoztató után egyből felhívtam a DKV-t, hogy mikor reagálnak. Nos a válasz az volt, hogy már a cég elküldte a városhoz a reagálást. EZIGEN! Tényleg sokat tudnak, vagy csak gyorsak -gondoltam. Aztán hazaértem és a postafiókomban már ott volt a DKV reagálása. Aki nem ment el a sajtótájékoztatóra, még meg is lepődhetett... (Az emléített cikk:
MSZP: mint heringek a konzervdobozban, ez vár a debreceniekre) Ez egy a sok hiba közül. Ennek tudható be az, hogy most abban a tudatban vannak a városlakók, hogy a 27-es jelzésű autóbusz megszűnik. Rossz kommunikációval ez végzetes lehet és megtörténhet a nagy bukás. Valahol a kormányunk is ebbe halt bele. Aztán jött az aláírásgyűjtés, a népszavazás és sorolhatnám. Aztán ha elvész a hitele valakinek, akkor mondhat később bármit, még ha igaz sem hisz neki senki. S ha már botrány, akkor emlékezzünk vissza, hogy mi volt a 24-es viszonylat korábbi módosításánál? Kósa Lajost életében először kifütyülték a debreceniek! Most mi lesz? Ki viszi el a balhét?

(Egyébként lett volna lehetősége a városnak és a DKV-nak reagálni és megkérdőjelezni később is a szocialisták állítását, de ehelyett Papp László Úr, valami egészen más oldalról fogta meg a témát. Egyébként halkan mondom: azon a sajtótájékoztatón is csak az ESZAON képviseltette magát. Ezért meg is kapja sokszor az ember a "büntetését". Pedig csak tesszük a dolgunkat és elmegyünk a szoci sajtótájékoztatókra is.
Folytatódik a vita: alultervezett a busz-business!?)

S igen. Megjöttek az első autóbuszok is. Ezeket már másnap ki kellett volna állítani a főtérre és egy szakembert mellé állítani, aki bemutatja a városlakóknak. Mellé pedig két csinos lányt, aki szórólapozik, hogy íme: megjöttek. (A szórólapokban részletes információkat kellene közölni, ami az utasokat érinti.) Már csak azért is, hogy megszokják. Emlékszek, hogy az első nagy sajtós-bemutatón (februárban) trolinak nézték sokan az új buszokat. Egy délutáni levonulás után szaladtak a Mechwart megállótól a Nagyállomás felé az utasok, mert azt hitték, hogy a 2-es troli, ami nem állt meg. A napi gürizés után nem is csoda... És igen! Éppen ezen tapasztalatok miatt ki kellene állítani azokat a buszokat. Nem kell őket dugdosni! Némi iróniával a repülőtér hangárába is őrizhetnék fegyveres őrökkel, hogy meg ne lássa valaki. Legyenek büszkék arra amijük van! A
volánnal pedig fogjanak össze és amiben csak lehet: állapodjanak meg! És ne az legyen az első, hogy júliustól a DKV veszi át a buszos szolgáltatást, így lehet hirdetni a járműveken. Emberek! Ez az első!? Ezt kell hirdetni!? Hát tegyék, de könyörgöm legyen egy logikusabb sorrend. Tényleg nem akarok bántani senkit, de ez abszurd.

S ha már új buszok, akkor minek köszönhetjük a leszállítást?

Mint arról korábban beszámoltunk: hamarosan (részben a Solaris trolik jelentősebb meghibásodásai miatt) trolipótlóként fog üzemelni több új autóbusz. Elviekben a Ziuk helyett fognak közlekedni, melynek során tesztelésre is kerülnek majd a járművek. Ez idő alatt kétségtelenül megismerkedhetnek majd a debreceniek ezen autóbuszokkal. De ez kevés, hiszen csak az utazhat rajta, aki a troli útvonalán akar közlekedni vagy éppen annyira "elvetemült", hogy külön vesz egy jegyet, hogy kipróbálja.

DKV autóbusz


A kommunikációs hibák sora

Bizonyára emlékszik még mindenki, hogy mi volt a fő tényező, ami miatt leváltották a volánt. Olcsóbb jegy és bérlet és magasabb szolgáltatás. Ugye ismerős!? Sokan ez alatt azt értik, hogy júliustól olcsóbb lesz a jegy és a bérlet. Ezzel a "ténnyel" egy pallagi fórumon találkoztam először. Arról persze nem kaptam információt, hogy mennyivel. De több városlakó állította, hogy ezt hallották a tv-ben és ezt mondta a polgármester is. Meg, hogy milyen jó lesz és Pallagra sűrűbben jön majd busz. Akárhogy buherálom a tv antennámat: nekem nem jön ilyen adás, ahol ilyen szépeket beszélnek. Talán bennem van a hiba és nem a készülékemben. De ha már itt tartunk, akkor szót kell említeni a halápiakról is, akik szintén megleptek. Bizonyára többen emlékeznek arra, amikor a volán vezetősége megkapta a magáét, miszerint nem küld elég buszt csúcsidőben a településrészre. Ezért a városi közgyűlésen Zilahi megis kapta a maga "körmösét". Aztán a halápi buszon mondák ketten is, hogy várják már a szolgáltatóváltást, mert lesz sűrítés Haláp felé és végre lesz elég csuklós autóbusz is. Bánkon is jártam. Ott is kérdeztem és kaptam választ is. Bár volt aki nem is tudott a szolgáltatóváltásról, de volt olyan aki szintén sűrítésről beszélt. Mindezt alá is támasztotta azzal, hogy az önkormányzat több iskolát is bezár, köztük a bánkit is. Azt mondták, hogy úgy hallották a reggeli csúcsban megnő majd a közlekedő autóbuszok száma és azok kapacitása. Azon már meg sem lepődtem, hogy itt is olcsóbb jegyről beszéltek.

A bezárt iskolák egyébként valóban utasforgalom növekedést fognak eredményezni. Habár Bánkon kb száz diákkal több utazik majd Debrecenbe, mint korábban, az önkormányzat információm szerint indít majd külön iskolabuszokat számukra. Bár kérdéses, hogy a szülők azzal járatják-e majd gyermeküket vagy sem. Főleg, ha többen a városba dolgoznak. A tapasztalat azt a következtetést engedi meg, hogy ez esetben többen magukkal viszik gyermeküket. Elég ha harmincan így döntenek és máris kevés lehet a jelenlegi kapacitás. De ez még a jövő zenéje.

Ami nagyon zavaró(?), hogy a lakosság sokat remél, helyesebben talán többet, mint ami ténylegesen történik majd. Ennek viszont az lehet az eredménye, hogy csalódnak. Az pedig nem kifizetődő. Sem a városnak, sem pedig az új szolgáltatónak. Új buszokkal lehet kampányolni, de az csak egy eszköz. Hiszen lehet nekem akármilyen csúcs számítógépem, amit nem tudok bekapcsolni. Ergo, nem megyek többre vele. Több csuklós kell és érezhető változás. Mondhatni: átfogó reform! Mindezt egy jó kommunikációval ki kell egészíteni. Sőt! Marketinggel! Elindítani rádiós és online játékokat. Felajánlani egy havi bérletet, aki megmondja, hogy milyen színű lesz az új helyi autóbusz. Vagy feltenni azt a kérdést, hogy "Ön szerint a jövőben maximum milyen mértékben növekedhet a bérletek ára?" Az ötlettár kifogyhatatlan...

debrecen autóbusz DKV Volvo


Az embereket (akár észrevétlenül) közelebb kellene vinni a közösségi közlekedéshez. Ehhez azonban jó marketing kell, mondhatni "show", hogy eladjuk azt, amink van. Ehhez egyébként az önkormányzat is hozzájárulhat! Csak egy példa - ha már olcsóbb jegyről szól a fáma -  a jövőben a parkolás 20 százalékát visszaforgatnák a helyi közösségi közlekedés fejlesztésére. Ezt jól láthatóan a parkolójegyekre is rá kellene tenni. Sőt, egy drasztikusabb lépést is meglehetne lépni: 100 forinttal emelni a parkolási tarifákat, mellyel párhuzamosan a közlekedési jegyeket 100 forinttal lehetne csökkenteni. Ezt szintén jó nagybetűkkel ráírni a parkolójegyre, hogy gondolkodóba essenek és talán mérlegeljenek, hogy ha kifizet óránként egy félbuszjegyet, akkor lehet jobban megérné busszal járni. Nem fog mindenki elérzékenyülni ettől, sőt... de akit lehet, be bell vonni a helyi közösségi közlekedésbe! Elkel dönteni, hogy mit akarunk. Dugót vagy egy élhetőbb várost. És nem csak beszélni kell dolgokról, hanem cselekedni.
A vezetőség fejében kell kipattannia a szikrának, ami előrébb viszi az egészet. (Mindamellet, hogy teret adnak a szakembereknek és nem politikai döntések születnek! Nem a buszok számához kell a hálózatot és a menetrendet igazítani, hanem az igényekhez mérten!)

Néhány hete elkezdték a
buszmegállók felújítását. Közvetlen egy buszmegállóban tartották a sajtótájékoztatót. Mit remél az ember titkon!? Azt, hogy véletlen az ott megálló 11-es autóbuszról leszáll majd a városvezetés. De nem, még csak látszólag sem tesznek ilyet. Ugyanez igaz a napokban tartott kerékpárútépítés kapcsán tartott sajtótájékoztatóra is, ahol csak autóval érkezőket lehetett látni. Amíg ez (is) így lesz, addig csak toporgunk és nem fogunk egyről a kettőre lépni! Ki ha nem ők mutassanak példát!?

Egyre többen szembe mennek a debreceni önkormányzattal! De miért!?
A zöld Debrecenért demonstráltak
Léket kapott a busz-business!?!? A Hajdú Volán dobhatja a mentőövet!
Felpörgetik a buszgyártást Kaposváron

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> Szőllősi Roland
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: hatszáznegyvenhárom 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu