Ma -4°C    Holnap -6°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Harmadszor is Borfalu
Feltöltve: 2008-05-19 00:01
Nyíregyháza - Május 16-án, pénteken délután hivatalosan is megnyitotta kapuit, vagyis inkább pultjait a III. Nyíregyházi Borfalu, ahol három napon keresztül kóstolhatjuk meg a magyarországi bortelepülések legfinomabb nedűit.    
Pénteken délután teljesen megtelt a Kossuth tér, amikor 17 órakor a színpadon elkezdődött a megnyitó. Köszöntötték díszvendégeket, Nyíregyháza polgármesterét, Csabai Lászlónét, és a Magyarországi Bortelepülések Szövetségének ügyvezető titkárát, Kocsis Imre Antalt, valamint dr. Lénártné Benei Anikót, Abasár község polgármesterét.

Először városunk polgármestere, Csabai Lászlóné köszöntötte a jelen lévőket. Elmondta, hogy jelenleg folynak a városnapi rendezvények is, és külön öröm számára, hogy a felújított Jósa András Múzeum is ma tárta ki ismét a kapuit. Dicséretesnek találta továbbá, hogy van egy olyan rendezvény, amely népszerűsíti a magyar bort, pálinkát és sajtot. „Remélem, hogy szép időnk lesz ezalatt a három nap alatt”- zárta beszédét a polgármester asszony.

Ezután Lénártné Benei Anikó, Abasár polgármestere mondta el megnyitó beszédét. Megtudhattuk, hogy közel 600 bortelepülés kincseit mutatják be ezen a hétvégén Nyíregyházán, de az egész országba elviszik a rendezvényt. 15 borász hozta el portékáját a III. Nyíregyházi Borfaluba, de a pálinkaudvar és a különleges kecskesajtot árusító standot is érdemes felkeresni. Végül Kocsis Imre Antal, a Magyarországi Bortelepülések Szövetségének ügyvezető titkára is köszöntötte az érdeklődőket, és fejtette ki, milyen fontos értékeink megőrzése, hagyományaink tisztelése.

Hat órától pedig elkezdődtek a zenés programok. Először az Előző rész tartalmából nevű jazz-blues formáció csapott a húrok közé, majd Kónya Miklós vezetésével a Borfalu Cigányzenekart hallgathatta a negyérdemű, végül 20 órától szekszárdi Junior Stars Big Band zenélt a Borfalu színpadán.
Kovács Tünde
Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> Index-kelet
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: kétszázhatvanhét 
 
 
Régiónkból több százan csatlakoztak a Keresd a helyit kampányhoz
A Keresd a helyit! elnevezésű kampány a helyi élelmiszerek fogyasztására ösztönöz.    
Friss hírek
Hirdetés

ReklámCsere.hu - Reklámozza ingyen weboldalát!
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
• Fekete Dávidra rámentek a démonok
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
  Az informatika nem tartozik a problémás területek közé, a kétszintű képzés ezen a területen nem okozott gondot, a munkaerőpiac igényli mindkét szintről a végző fiatalokat - tette hozzá a szakember az Informatika a felsőoktatásban elnevezésű konferencia megnyitóját megelőzően.  A háromnapos tanácskozást hetedik alkalommal rendezi meg a Debreceni Egyetem. A konferenciára a hazai felsőoktatási intézményekből 240 oktató, kutató és szakember érkezett Debrecenbe.
 
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
• Összefog a Google ellen a Microsoft és a Yahoo
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu