Ma -4°C    Holnap -6°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Zene babáknak és mamáknak
Feltöltve: 2007-11-17 22:16
„Az igazi baba-mama zene olyan, ami az anya lelkén átszűrődve éri el a magzatát. Ettől lesz személyes. Ettől lesz kettőjük kizárólagos élménye. Létrehozza kötődésük zenei mintázatát. Mintha együtt komponálták volna. Ez egy ilyen CD. Jó szívvel ajánlom.” Dr. Raffai Jenő pszichológus     

Azt régen tudjuk, hogy az anyuka pocakjában lévő babák nagyon jól hallanak, sőt még emlékeznek is a hangokra. Bizek Emi Álomszép zene babáknak és mamáknak című lemeze komolyzenei alapokon nyugszik. A zeneszerző maga is zenetanár és anyuka.

A szerzemények komponálásakor a szerzői megérzéseken kívül fontos szempont volt az egyszerű, megnyugtató, harmónikus dallamok alkalmazása, ami egyfelől relaxatív, másfelől klasszikus zenei alapokkal fejleszti a kisbabák muzikalitását. A túlszínesített, túl változatos zene még a klasszikus műfajban is inkább megzavarja a kicsik nyugalmát. A hangszerelés zenekari megvalósítása pontos játékmóddal készült, ugyanakkor harmónikus, dallamos.

 

Fontos szempont, hogy a cd anyaga egyaránt kellemes, nyugtató hatatású kisbabának és szüleinek is. Számos, ma forgalomban levő babazene pontosan követi a babák fejlődésének igényeit, nem gondol viszont arra, hogy a sokszor butácska dallamok előbb utóbb idegesíthetik a szülőket. A szülők tudatalatti feszültsége viszont hatással van a kisbaba nyugalmára is.

 

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> alomszepzene.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: négyszáznegyvennyolc 
 
 
21 településen nincs tanítás
Újabb intézményekben kellett rendkívüli tanítási szünetet elrendelni Hajdú-Bihar megyében; már 21 településen vannak zárva az iskolák és az óvodák - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatóhelyettese.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
• Fekete Dávidra rámentek a démonok
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
  Az informatika nem tartozik a problémás területek közé, a kétszintű képzés ezen a területen nem okozott gondot, a munkaerőpiac igényli mindkét szintről a végző fiatalokat - tette hozzá a szakember az Informatika a felsőoktatásban elnevezésű konferencia megnyitóját megelőzően.  A háromnapos tanácskozást hetedik alkalommal rendezi meg a Debreceni Egyetem. A konferenciára a hazai felsőoktatási intézményekből 240 oktató, kutató és szakember érkezett Debrecenbe.
 
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
• Összefog a Google ellen a Microsoft és a Yahoo
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu