Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

VOLT, van és lesz
Feltöltve: 2008-07-01 20:43
Módosítva: 2008-07-01 20:45
Sopron - Július 2-án 16. alkalommal indul el Magyarország legjelentősebb vidéki kulturális eseménye, a Soproni VOLT Fesztivál. A közel félmilliárd Forint költségvetésű rendezvényre 60-70.000 vendéget várnak Sopronba.    

A ma már Európa-szerte jegyzett eseményen 250 hazai- és nemzetközi zenekar lép fel, köztük olyan világsztárok, amelyek a világ legjelentősebb eseményein is fő fellépőnek számítanak. Színpadra lép többek között a MANU CHAO, az OFFSPRING, és a CYPRESS HILL, de majd' 20 év után itt koncertezik először az URH, és 2008-ban csak itt látható és hallható majd az F.O. SYSTEM. A Magyar Televízió Kultúrház című műsora esténként a VOLT Fesztiválról jelentkezik.

Darabok, négyzetméterek, kilométerek

Amíg 1993-ban mindössze 800-an vettek részt az első VOLT-on - amelyre a fesztivál akkor 19 éves alapítói, Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert 5 zenekart hívtak meg – , az idén várhatóan 60-70.000-en látogatnak el Sopronba július 2-5. között.

A résztvevők a fesztivál területén ingyenesen verhetik fel sátraikat, de Sopronban és környékén szinte valamennyi szálláshely megtelik majd erre a négy napra: a legolcsóbb kollégiumktól a legdrágább szállodákig. Nem véletlen, hiszen ma már a VOLT számít a legjelentősebb vidéki fesztiválnak idehaza.

Egyre nagyobb a VOLT iránti érdeklődés külföldön is: a jegyelővétel alapján várhatóan közel ötezren érkeznek majd Sopronba Ausztriából, Szlovákiából, Németországból, de még a tengeren túlról is utaznak csoportok a VOLT Fesztivál idejére a Hűség Városába.

250 zenekar és DJ lép fel idén, az immár 16. alkalommal rendezendő VOLT Fesztivál mintegy 1500 m2-nyi színpadán, illetve 6500m2-nyi sátorban. A színpadok közt a legnagyobb a 460m2-es Soproni Nagyszínpad, melyre 180.000 Watt teljesítményű hangtechnikai berendezés, 120 hagyományos-, és 60 intelligens lámpa lesz telepítve. A VOLT Fesztivál rockzenei színpadán, az MTV Headbengers Ball Arénában egy Hollandiából importált, eddig Magyarországon még nem használt, EU-szabványoknak megfelelő hangerő-limitáló berendezést tesztelnek majd.

A látogatók tisztálkodását a helyszínen közel 250 tusoló és mosdó biztosítja, továbbá majd’ 250 WC áll a nagyérdemű rendelkezésére, köztük 8 olyan, melyet a kerekesszékes látogatók tudnak használni.

A fesztivál területén egészségügyi bázis működik 3 mentőautóval, 5 orvossal, 12 ápolóval és 25 járőrrel.

A VOLT-nak otthont adó kempinget több mint 2,5 kilométernyi kerítéssel veszik körbe a szervezők, s a rendezvény területén 2200 m2 méhsejt alakú műanyag lapot fektetnek le, így egy esetleges kedvezőtlenebb időjárás esetén is kulturáltan megközelíthetők az egyes programhelyszínek. Év közben a VOLT helyszínén többszáz méteren építettek tartós utakat, melyek ugyancsak a résztvevők kényelmét szolgálják.

A látogatók biztonságát, a jegyellenőrzést, a forgalomirányítást és a programhelyszínek őrzését több mint 300 biztonsági őr látja majd el. Az idei VOLT Fesztivál lebonyolításán (vendéglátás, technika, biztonság, szervezés, stb.) összesen kb. 900-an dolgoznak több mint egy héten át Sopronban.

Jó hír a vendégek számára, hogy a közelmúltban újabb szerződést írtak alá a VOLT Fesztivál szervezői a terület tulajdonosával, így biztosra vehető, hogy még 2010-ben is a Lővér Kemping ad otthont az eseménynek.

Médiafesztivál

Három napon át a VOLT Fesztiválról jelentkezik a Magyar Televízió Kultúrház című műsora. Látványstúdiót épít a helyszínen a rádiócafé 98.6 és a soproni Corvinus Rádió, melyek közös adása, a VOLT RÁDIÓ a fél országban fogható. Napi mellékletet közöl a megye napilapja a Kisaföld is.

Száznál több hazai- és nemzetközi újságíró akkreditációs kérését fogadta el a VOLT sajtóirodája, így biztosra vehető, hogy ismét Sopron kerül a média fókuszába ezen a héten.

Vendéglátás

A 2008-as VOLT Fesztiválon a vendéglátás minden igényt kielégítő ételkínálatot sorakoztat fel: olasz tésztázó, pizzéria, lángos, kürtőskalács, hot-dog, kenyérlángos, főtt- és pattogatott-kukorica, gyümölcs és frissen facsart gyümölcslevek, pékség, gyros, falafel, pannini melegszendvics, hekk, pizza, grillételek, palacsinta valamint a churros is megtalálható lesz. A tavalyi évhez hasonlóan idén a GURU tacobárban is kapható a tortilla és csirke szárny. Ugyancsak működik a helyszínen reggeliző pékárus és ABC. Évek óta nagy siker a Tercia Óriásmenza, ahol a VOLT Klub tagjai kedvezményesen juthatnak finom ételekhez. A VOLT Fesztiválon működő Poncichter negyedben a soproni borvidék 8 legkiválóbb borászának borait kóstolhatja meg a fesztiválra kilátogató. A borozókon kívül 16 söröző és 2 koktélbár várja majd a vendégeket! A VOLT folyóborát a Soproni Bormarketing Szövetség választotta, így az első osztályú minőség garantált.

A VOLT vendégei bungee jumping mellett katapultból is kilövethetik magukat, de a hét végén helikopteres városnézésen is részt vehetnek.

ZöldÖvezet

 
A korábbi évekhez hasonlóan, a VOLT Fesztivál szervezői idén is részt vesznek a „ZöldÖvezet” névvel fémjelzett környezetvédelmi programban, aminek célja a fesztivál környezetterhelésének csökkentése. Ennek keretében egy teljes körű szelektív hulladékgyűjtési rendszert alkalmaznak, aminek köszönhetően a rendezvény hulladékának várhatóan 50%-a újrahasznosításra kerül. A fesztivál területén – a tavalyinál tizeneggyel több – összesen 25 darab hulladékgyűjtő sziget kerül kialakításra, ahol külön gyűjtendő a műanyag, a papír és a fém hulladék. Egyben helyet kap egy Zöld Információs Pont is, ahol a látogatók tájékozódhatnak az újrahasznosítás folyamatáról.

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> ESZAON
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: kilencszázkilencvenhét 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Rádió MAX - 6. Szülinap!
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
 
 
• Fókuszban a munkával eltöltött idő növelése
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu