Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Unod már? Íme a legtöbbet játszott dal Magyarországon
Feltöltve: 2008-06-06 20:34
Magyarország - Feltehetőleg nincs ember Magyarországon, aki ne ismerné Leona Lewist, annak ellenére, hogy debütáló albuma 2006-ban jelent meg. Múlt héten hazánkban az ő száma volt a legjátszottabb rádiós sláger.    
Leona egy angol tehetségkutató show-műsor harmadik szériáját nyerte meg, és vált ismerté. Ez azonban már sok-sok embernek megadatott, és mégsem tudtak élni vele. De ő elkészítette a "A Moment Like This" című lemezét, és világhíres lett. Így egyszerűnek tűnik minden, szóval lehet tervezni a következő talentum-keresőre a jelentkezést.

„Zárva a szerelemnek, nem kell a fájdalom,

Egyszer, vagy kétszer elég volt, és az is csak hiúságból

Ideje közeledni, mielőtt rájössz, hogy fagyott vagy.”

Elvakító szerelem

Elég nehéz lenne felsorolni az énekesnő elsőségeit, pedig még mindig nagyon az elején jár. Debütáló korongjával sok babért learatott, például 50 ezren töltötték le világszerte mindössze 30 perc alatt. Ilyen adatokkal még senki, soha nem büszkélkedhetett. Ha már az elsőnél tartunk, akkor ezzel a lemezzel az amerikai Bilboard 200-as lista élén nyitott, ami egyedülálló az Egyesült Királyság történetében. A ’Bleeding Love’ továbbá 30 országban került a legnépszerűbb dalok körébe.

„Mégis valami történt velem, életemben először,

A szívem megolvadt, s talált valami igazat,

És mindenki csak bámul, azt hiszik, megőrültem.

De nem érdekel, mit mondanak, mert szeretlek”

 

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> Kép és cikk: zene.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: hétszáznegyvennégy 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Rádió MAX - 6. Szülinap!
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
 
 
• Fókuszban a munkával eltöltött idő növelése
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu