Az utóbbi években Sheryl Crow és a Fleetwood Mac sem vitte túlzásba a munkát. Aztán mikor kiderült, hogy egyszerre akarnak visszatérni, eszükbe jutott, hogy csinálhatnák együtt is. Sajna nem fogják: Sheryl visszalépett.
Egyre nehezebb olyan zenekart mondani az elmúlt negyven évből, akik nem törik a fejüket a nagy újrakezdésen. Tavaly az 1967-ben alakult Fleetwood Mac is bejelentette, hogy nemsoká újra turnézni indulnak, később pedig elindult a pletyka, mely szerint Sheryl Crow is csatlakozik az együtteshez.
Ám a közös munkából végül nem lett semmi, Sheryl ugyanis a hét elején bejelentette: nem fogja tolni a Fleetwood Mac szekerét. Ugyanakkor az énekesnő - aki köztudottan az egyik legjobb barátnője a Fleetwood frontasszonyának, Stevie Nicks-nek - nem zárta ki a lehetőséget, hogy „valamikor a nem túl távoli jövőben” Ő is színpadra áll a világhírű együttessel.
Ám ha a dologból lesz is valami, arra jó sokat kell várni. Crow ugyanis a napokban jelentette meg új stúdióalbumát, a Detours-t (amit jól ki is veséztünk a lemezajánlóban), és az album promóciós munkái biztosan lefoglalják az énekesnőt a következő egy-másfél évben.
Fleetwoodék viszont addig sem fognak ölbetett kézzel várakozni, 2009-re ugyanis világkörüli turnét terveznek. Addig is fentebb tessék meghallgatni egyik legjobb dalukat, amit anno a Deep Dish is sikerre vitt.
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.