Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Nem lesz Rihanna-Chris Brown duett
Feltöltve: 2009-03-23 02:29
A People úgy tudja, hogy mégsem énekel duettet Rihanna és Chris Brown, az erről szóló hírek téves információkon alapulnak. Ráadásul az a dal, amit a két fiatal közösen készített volna, már megjelent a Pussycat Dolls kiadásában.    

Téves az az információ, amely szerint Chris Brown a következő albumán Rihannával is énekel egy duettet – nyilatkozta egy megbízható forrás a hétvégén a People magazinnak. Az újság úgy tudja, hogy Chris Brown és a menedzsere, Polow da Con valóban készített egy demofelvételt még 2008 augusztusában és szeptemberében, amin Rihanna vokálozott. Ám ezt az éneksávot csak referenciaként vették fel, soha nem akarták azt hivatalosan is megjelentetni. Sőt: ezt a dalt végül más művészeknek adták oda, így került a dal a Pussycat Dollshoz, akik ’Bad Girl’ címmel el is énekelték és feltették a ’Confessions of a Shopaholic’ (Egy boltkóros naplója) című film dalait tartalmazó korongra.

Rihanna és Chris Brown tehát nem énekelnek duettet, viszont tovább folynak a találgatások arról, hogy a két énekes valóban összeházasodik-e. Mint ismert, Brown az idei Grammy gála után – pontosan idézve saját szavait – „verte szarrá” Rihannát, majd P.Diddy Miamiban álló házában sírta vissza magát az énekesnőhöz, és állítólag meg is kérte a kezét. Több zenei lap is úgy tudja, hogy a fiatalok holnap, március 16-án mondják ki a boldogító igent.

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> music.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: százhatvankettő 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Rádió MAX - 6. Szülinap!
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
 
 
• Fókuszban a munkával eltöltött idő növelése
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu