Ma -4°C    Holnap -6°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Lenny Kravitz koncert Debrecenben
Feltöltve: 2009-05-03 11:53
Lenny Kravitz 20. jubileumi évfordulóját egy extra lemezzel ünnepli. A világhírű rocksztár először jár Debrecenben, ahol legnagyobb slágereivel kápráztatja majd el a közönségét.    

Lenny Kravitz az egyik legváltozatosabb és legtermékenyebb előadó: saját maga és világsztárok számára is a legkülönfélébb stílusokban szerzett dalokat. Szinte minden hangszeren játszik, gitározik, zongorázik, dobol és énekel. 1964. május 26-án született New Yorkban, de gyerekkorát Los Angelesben töltötte. Mivel szülei népszerű tévés személyiségek voltak, gyerekkorában olyan legendás zenészekkel találkozott személyesen, mint Duke Ellington vagy Miles Davis. Tinédzser koráig a híres Kaliforniai Gyerekkórus tagja volt, de gimnazista korában kilépett, mert a rock 'n roll jobban érdekelte.

Legnagyobb példaképnek Prince-t tekintette, és kezdetben hasonló stílusban akart befutni. Később, a nyolcvanas évek második felében New Yorkba költözött, hogy ott próbáljon szerencsét. Ebben az időszakban Prince helyett már inkább a klasszikus rock és a funky vonzotta, és olyan előadók voltak rá hatással, mint Jimi Hendrix, a Led Zeppelin, Curtis Mayfield és a Beatles. Kitartó munkájának és próbálkozásainak köszönhetően szerződést kapott a Virgin Records kiadónál, így jelent meg debütáló lemeze Let Love Rule címmel 1989-ben. Annak ellenére, hogy nevét szinte még senki sem ismerte, a korong meglepő sikereket ért el. Bár a kritikusok bírálták „retro" kinézete miatt, Lenny sajátos megjelenésével és erőteljes hangzásával a kilencvenes évek kultikus figurája lett. Második nagylemeze Mama Said címmel látott napvilágot 1991-ben. A korong túlszárnyalta elődje sikereit, Harmadik, nagylemeze 1993-ban jelent meg Are You Gonna Go My Way címmel, és meghozta számára a világhírnevet. A címadó dal azóta már rockhimnusszá avanzsálódott. Ebben az időszakban minden létező zenei-, szakmai- és közönségdíjat begyűjtött, de megszavazták a legszexisebb énekesnek is. Negyedik stúdióalbumával kisebb hullámvölgybe került, de három évvel később, 1998-ban az 5 című lemezzel tért vissza, melyen új, elektronikus hangzásvilággal próbálkozott. A Fly Away című dal majdnem egy éven át vezette a különböző slágerlistákat. 2000-ben egy válogatáslemez, 2001-ben a Lenny című stúdióalbum jelent meg. Zsinórban nyerte a Grammy-díjakat a legjobb férfi rock előadó kategóriában, és közben olyan sztároknak írt dalokat, mint Madonna, Aerosmith és Mick Jagger. A 2004-es Baptism lemez után 4 évvel, jelent meg utolsó albuma Time For Love Revolution címmel, mely a kritikusok és a közönség szerint is visszatérés az igazi dögös, rockos Lenny hangzáshoz.

A magyar rajongóknak nagyon sokáig kellett várniuk, hogy kedvencüket élőben láthassák, de 2008. július 22-én a Budapest Sportarénában teljesült az álmuk: egy közel 3 órás, elképesztő energiabombát kaptak, színtiszta rockzenét amely minden nézőre hatással volt, az újságok pedig az év koncertjének nevezték. Nem meglepő hát, hogy Lenny Kravitz az első adandó alkalommal igent mondott az újabb magyar felkérésre, ráadásul kedvezve kelet-magyarországi rajongótáborának, a koncertet Debrecenben adja. 2009. június 15-én a Főnix Csarnok közönsége is meggyőződhet róla, hogy a világ utánozhatatlan zsenije, a legkarizmatikusabb rockénekes mire képes a színpadon.

Jegyárak: 7.900 Ft, 9.900 Ft, 11.900 Ft.
Jegyek kaphatók: Apolló mozi, Kölcsey Központ, Főnix Csarnok, Tourinform iroda és a www.ticketpro.hu.

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >>
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: kétszázhetvenkettő 
 
 
21 településen nincs tanítás
Újabb intézményekben kellett rendkívüli tanítási szünetet elrendelni Hajdú-Bihar megyében; már 21 településen vannak zárva az iskolák és az óvodák - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatóhelyettese.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
• Fekete Dávidra rámentek a démonok
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
  Az informatika nem tartozik a problémás területek közé, a kétszintű képzés ezen a területen nem okozott gondot, a munkaerőpiac igényli mindkét szintről a végző fiatalokat - tette hozzá a szakember az Informatika a felsőoktatásban elnevezésű konferencia megnyitóját megelőzően.  A háromnapos tanácskozást hetedik alkalommal rendezi meg a Debreceni Egyetem. A konferenciára a hazai felsőoktatási intézményekből 240 oktató, kutató és szakember érkezett Debrecenbe.
 
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
• Összefog a Google ellen a Microsoft és a Yahoo
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu