|
|
|
|
Hegyalja Fesztivál
|
Feltöltve: 2008-07-11 20:07 |
|
| A csütörtöki koncertdömping egy különleges fellépéssel kezdődött, méghozzá a Deák Bill Blues Band szülinapi show-jával. Ugyanis a blues hazai királya idén ünnepli a 60. születésnapját. |
|
|
|
|
|
|
Ennek örömére még a megtisztelő nagyszínpadot is megkapta a banda, holott eddig mindig kisebb sátrakban zenéltek. A Kopasz Kutya, a Kőbánya blues és a többi örök sláger előadójának még a Boldog szülinapot! is elénekelte a szép számú közönség. Utána a fiatalabb közönség nagy kedvence, a Depresszió nevű négytagú rockformáció csapott a húrok közé, akik több olyan vadonatúj dalt is eljátszottak, mi csak a decemberben megjelenő új albumukon lesz hallható.

Nyolc óra tájban a DeWalt sátorba özönlött a tömeg, hiszen a méltán népszerű AB/CD zenekar lépett a színpadra. A legendás AC/DC tribute zenekaraként ugyanazt a hangzást, és látványvilágot tárták a rajongók elé, az ismert slágereket a közönség egyként kántálta velük. Pár szám után viszont ismét a nagyszínpad elé kellett menni, hiszen a Quimby fellépését aligha lehet kihagyni egy fesztiválon. Az MTV színpad előtti tér teljesen megtelt táncoló, hullámzó emberekkel, a tudományos fantasztikus zenekar néven felkonferált banda elhozta a vidámságot Tokajba. Az önfeledt zenélés, az improvizatív riffek és az utánozhatatlan szövegvilág mindenkit magával ragadott. Még a visszataps utáni számoknál is beleadtak mindent, ezek a fiúk nem unják meg a színpadot, és szerencsére a közönség sem őket.

Fél 11 tájban 8 őrült fickóé volt a főszerep, ugyanis az elmaradhatatlan Irigy Hónaljmirigy show következett az MTV-n. De a többi színpad is kínált csemegéket, a DeWalton például az Ossian, az Iron Majdnem és a Szepultúra dolgoztatta meg a pogóizmokat, a Borsodi malátabárban a Mysteri Gang varázsolt rockabily hangulatot, a Pepsi színpadon pedig a Belgára és a Ladánybene 27-re ugrálhatta magát hullafáradtra a fesztiválozó közönség.
|
| Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel: |
|
|
|
| mégtöbb hír >> |
Index-Kelet |
|
|
|
|
|
|
| |
|
|
|
|
|
|
|
|
A Nagyerdőben is csobbanhatunk |
|
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| | | |