Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Gáláns rajongó: Pflum Orsi ingyen utazik Dubaiba
Feltöltve: 2008-05-26 09:29
Orsinak június elején ismét Dubaiba kell mennie. Kellemes kötelesség ez, aminek az énekesnő szívesen tesz eleget, de nem ám nyaralni megy a távoli országba, hanem dolgozni. -olvasható Bíró Zsolt sajtóközleményéből.    
- Promotálom az Amr Mostafával készült első duett dalunkat, a Két táj, két szívet. Sokan ismernek kint ezért nagyon várnak. Az egyik nagy nemzetközi kiadó felfigyelt a dalunkra, és hajlandóságot mutattak lemezem kiadására, így velük is tárgyalok. Szerencsére a sláger a koncertszervezőknél is nyitott fülekre talált, több meghívásom van már, most időpont egyeztetésre futok össze néhány programkoordinátorral, plusz fotózások és tévéinterjúk is várnak rám a napos országban - avatta be lapunkat a programjába az énekesnő, majd egy aranyos történettel folytatta.

A minap kapott egy e-mailt Kamal Refaattól, az Egypt Air légitársaság igazgatójától, aki elismerően beszélt a magyar szépség munkájáról.

- Írta, hogy nagyon sok kellemes percet szerzek neki dalaimmal, amiért cserébe felajánlja támogatását, mely keretén belül ingyen utazhatom Kairóba és Dubaiba. Egyiptom egyébként is a szívem csücske, tehát az ajánlatot néhány perc gondolkodás után elfogadtam. Ez azt jelenti, hogy június első napjaiban repülőre szállok és irány Egyiptom – tette hozzá Orsi.

A Megasztárban feltűnt, Afrikában is egyre nagyobb népszerűségnek örvendő énekesnő, egy újabb lépéssel került közel, ahhoz, ami eddig egyetlen egy magyar zenésznek sem sikerült, hogy Közép-Keleten jelenjen meg nagylemeze.
Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> ESZAON
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: százötvenkettő 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Rádió MAX - 6. Szülinap!
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
 
 
• Fókuszban a munkával eltöltött idő növelése
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu