Ma -9°C    Holnap -8°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Balatonfüredi nyári kulturális rendezvények Debrecen részvételével
Feltöltve: 2009-05-26 10:55
A kulturális turizmus évének keretén belül 2009-ben Balatonfüred és Debrecen szorosabbra fűzi kapcsolatát és kölcsönösen bemutatja kulturális értékeit.    

Teszi ezt a két város azért, mert Magyarország második legnagyobb városának, és a 13 ezer fős állandó lakosú Balatonfürednek egyaránt kiemelten fontos a kultúra.

Május 31-én Balatonfüreden a Haydn emlékév, Joseph Haydn halálának kétszázadik évfordulója alkalmából közös koncerten a Debreceni Kodály Kórus a veszprémi Mendelssohn Kamarazenekarral, Vásáry Tamás, Debrecen díszpolgára vezényletével az osztrák zeneszerző Teremtés című művét adja elő.

Június 4-5-6-7-én, Ünnepi Könyvhéten és a Jókai Napokon Debrecen lesz Balatonfüred vendége. A több napos rendezvényen gasztronómiai bemutató, kiállítás, koncertek várják a füredieket és a Balaton partján nyaralókat.
Köztudott, hogy Jókai Mór 1848 végétől 1849 közepéig, mint újságíró Debrecenben élt és Habsburg ellenes cikkeket publikált. A füredi Jókai Napokon pedig már hagyomány, hogy az író életének egy-egy fontosabb állomását jelentő, a Jókai kultuszt ápoló települések, régiók mutatkoznak be. Komárom, Nógrád megye, Erdély után most Debrecen.

Júliusban a 184. Anna-bált fővédnökként Kósa Lajos Debrecen polgármestere nyitja meg. Az Anna –bál estjén, július 25-én, több mint tíz éve, így idén is a debreceni Valcer Táncstúdió keringője és palotása repíti vissza a reformkor hangulatába a füredi Vitorlás tér több ezres közönségét.

A rendezvénysorozatot a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar koncertje zárja Vásáry Tamás vezényletével.

Kiállítások:
•    Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesületének kiállítása,
•    Debreceni kulturális nagyrendezvényeket bemutató fotókiállítás, 
•    A Sárga rózsa kézirat és egyéb irodalmi emlékek bemutatása a felújított Jókai házban,
•    Virágkocsik Balatonfüreden, a 40 éves Debreceni Virágkarnevál jegyében,
•    Ízelítő a debreceni MODEM Messiások című kiállításából,
•    Debreceni kismesterségek bemutatkozása

Irodalom:
•    Irodalmi est az Ady Endre Gimnázium volt és jelenlegi tanítványaival,
•    Az Alföld irodalmi, művészeti, kritikai folyóirat bemutatása

Zene:
•    A fellépők között szerepel a Sonus ütőegyüttes,
•     Debreceni Népi Együttes
•    Debreceni Dixieland Jazz Band
•    Melódia Fúvósegyüttes
•    Valcer Táncstúdió
•    PG Csoport

Jubileumot ünnepel a Debreceni Virágkarnevál
              

1966-ban adott hírt a sajtó arról, hogy, augusztus 20-án rendezik meg Debrecenben az első Virágkarnevált –– az „alkotmány ünnepének tiszteletére”. A magas költségek miatt azonban nem volt lehetőség arra, hogy minden évben virágba boruljon a város. Ám a kilencvenes évektől minden évben újra örvendezhetünk a színpompás kocsiknak. 2009-ben 40. alkalommal rendezi meg Debrecen városa a Virágkarnevált, amely méltón a kerek évfordulóhoz az egész várost ünnepelni hívja Szent István ünnepén.

Debrecen ismét virágba borul. A város legnagyobb, Magyarország egyik legismertebb rendezvénye most egy kicsit más lesz mint az eddig megszokott. Az ünneplés már júliusban elkezdődik és közel egy hónapon keresztül várják meglepetések a karneválra érkezőket. Sok-sok újdonság, egyediség kíséri majd a rendezvényt. Többek között „útra kel a karnevál” és Debrecenen kívül Budapesten a Szent István téren és Balatonfüreden a Tagore sétányon lesznek majd láthatóak virágkocsik, amelyek témájukat tekintve szorosan kötődnek az ünnephez és Debrecen kultúrájához. Szintén újdonság a Baltazár téren felállított virágóra, amely visszafelé számolja a napokat, illetve megrendezik az első Debreceni Országos Virágkötészeti Versenyt. A belváros minden pontja a karneváli hangulatot idézi, hiszen Tündérkert várja a hűsölni vágyókat a Régi Városháza udvarán, a Kölcsey Központban a „virágos” meglepetések mellett békebeli kávázóval és korabeli olvasnivalóval kedveskednek a vendégeknek. A virágok mellett helyet kap kézműves vásár, virágkiállítás vásárral  egybekötve, valamint  fotókiállítás is, amely a korábbi karneválok hangulatából ad ízelítőt. Lesz továbbá minden délután gyerekjátszó műsorral, mókával, kacagással. 

A karneváli hét minden estére kínál programokat. Augusztus 14-én Violettától Carmenig – szerelmes virágok a muzsika kertjében, Horgas Eszter és barátai adnak csodálatos hangulatú koncertet, az estet a Magma Tűzszínház látványos és nem mindennapi produkciója követi. Szombaton, 15-én a magyar nemzeti operát a Bánk Bánt adják elő a Csokonai Színház művészei. A darab különlegessége, hogy visszanyúlnak az eredeti, Egressy-féle librettóhoz. Örömtánc szórakoztatja a közönséget vasárnap a Kossuth téren. Rúzsa Magdi, Sasvári Sándor és az Állami népi Együttes tagjainak közreműködésével. A magyar rock and roll koronázatlan királya, Fenyő Miklós igazi retro  bulit varázsol a Kossuth térre, hétfőn este. A fantasztikus koncerten bizonyára kevesen maradnak majd ülve. Augusztus 18-án folytatódik a retro buli, 19.00 órától az ABBA Singers Tribute Band szolgáltatja a talpalávalót, majd 20.30 órától Magyarország első „fiúbandája” az Első Emelet varázsol frenetikus hangulatot. A karneváli felvonulást megelőző estén a világhírű Saragossa Band koncertezik a Kossuth-téri színpadon, akik olyan népszerű slágerekkel érkeznek mint a Za Za Zabadak, Ay Ay Ay, Malaika vagy az Agadou. Garantált a felhőtlen szórakozás és a kitűnő hangulat.

Az augusztus 20-i programban a főszerep a virágoké, a virág kocsiké, amelyek elkészítéséhez akár 3 millió szál virágot is felhasználnak. A karnevál több mint 100 éves történelme alatt 800 virág kocsit és több tízezer felvonulót láthatott a több millió látogató. Az államalapítás ünnepét a tűzijáték mellett az Abrakazabra koncertje koronázza.

A hatnapos program után a szervezők egy ráadásnappal is készülnek. A 21-i pénteki estén legendás hírű énekesek ajándékozzák meg a legkitartóbb debreceni és idelátogató hazai és külföldi vendégeket. Fellépnek: Kovács Kati, Tóth Vera, Komár László, Solymos Tóni.

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> eszaon.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: ötszázhatvanhárom 
 
 
Hajdú-Bihar megye, a tágabb régió utánpótlásképzésének összefogása és végső soron a DVSC helyi fiatalokkal való kiszolgálása a célja a város három, fiatal focistákat nevelő klubjának - hangoztatta Pajna Zoltán alpolgármester ma a városban tartott sajtótájékoztatón. A DEAC, a Debreceni Labdarúgó Akadémia és a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola szakemberei hangoztatták: együttműködésében fontosnak tartják, hogy a régió utánpótlás-nevelésében ne legyen elkallódó, lemorzsolódó labdarúgó, és mindenki megtalálja a céljainak és képességeinek megfelelő klubot. A három egyesületnél jelenleg több mint ötszáz gyerek focizik.
Utánpótlásképző központtá válna Debrecen
Hajdú-Bihar megye, a tágabb régió utánpótlásképzésének összefogása és végső soron a DVSC helyi fiatalokkal való kiszolgálása a célja a város három, fiatal focistákat nevelő klubjának.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
• Fekete Dávidra rámentek a démonok
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
  Az informatika nem tartozik a problémás területek közé, a kétszintű képzés ezen a területen nem okozott gondot, a munkaerőpiac igényli mindkét szintről a végző fiatalokat - tette hozzá a szakember az Informatika a felsőoktatásban elnevezésű konferencia megnyitóját megelőzően.  A háromnapos tanácskozást hetedik alkalommal rendezi meg a Debreceni Egyetem. A konferenciára a hazai felsőoktatási intézményekből 240 oktató, kutató és szakember érkezett Debrecenbe.
 
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
• Összefog a Google ellen a Microsoft és a Yahoo
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu