Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

50 Cent, a filmproducer
Feltöltve: 2009-01-20 19:27
Módosítva: 2009-01-20 19:27
50 Cent nem csak a rappelésből él: a sztár most úgy döntött, belevág egy új üzletbe, és filmproducerként is kipróbálja magát.    

50 Cent több lábon áll: a rapper – amellett, hogy egy lemezkiadó cég és egy ruhavállalat tulajdonosa – most azon töri a fejét, hogy filmproducer lesz.

A sztárnak – aki új tervét a Sundance Filmfesztiválon jelentette be - olyannyira komolyak a szándékai, hogy Cheetah Vision néven filmstúdiót alapított, és már nyolc forgatókönyvet meg is vásárolt.

Az első film, amelynek a rapper lesz a producere, a The Dance című alkotás, melyben Nicolas Cage mellett ő az egyik főszereplő.

A fiatal tehetség azt is hozzátette, hogy új tervét a gazdasági válság nem különösen ingatta meg.

„Nem hiszem, hogy ez az egész válság jobban befolyásolna engem, mint a többi embert. Nem nagyon izgatom magam az anyagi helyzetem miatt.”

Nem is csoda, hiszen 50 Cent a Forbes magazin által összeállított 100 leggazdagabb híresség listáján a 26. helyen végzett, 2007 júniusa és 2008 júniusa között összesen 150 milliós vagyonra tett szert.

50 Cent rendezőként idén debütál - új albuma mellé a rajongók ingyen megkapják a Before I Self Destruct című filmet. Az alkotás a zenész gondokkal teli fiatalkorát meséli el.

Az újdonsült filmproducer színészként már korábban bemutatkozott. Év végén Val Kilmer és Sharon Stone oldalán a Streets of Blood című filmben láthatjuk, valamint Mickey Rourke mellett szerepel még a 13 címet viselő alkotásban is.

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> Danubius Rádió
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: háromszáznegyvennégy 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Rádió MAX - 6. Szülinap!
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
 
 
• Fókuszban a munkával eltöltött idő növelése
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu