Larry Esposito (Univ. of Colorado) és kutatócsoportja a Cassini adatait felhasználva új következtetésekre jutott a Szaturnusz gyűrűiben rejtőző teljes anyagmennyiséggel és a rendszer korával kapcsolatban. A korai űrszondás, majd később Hubble Űrtávcsöves vizsgálatok mind arra utaltak, hogy a gyűrűrendszer meglehetősen fiatal, százmillió évre tehető korú alakzat, ami egy üstökös és egy szaturnuszhold ütközésének eredményeként jöhetett létre valamikor a dinoszauruszok korában. Azonban a Cassini fedélzeti műszerei egyöntetűen azt mutatják, hogy a gyűrűk nem egy katasztrófa nyomán jöttek létre, s a különböző gyűrűívek kora jelentősen eltér, illetve a bennük levő anyag is újrahasznosul az idők során. Utóbbi azt jelenti, hogy a gyűrűkbe folyamatos utánpótlás érkezik a kisebb holdak összetöredezése révén, majd ebből újra kisebb holdacskák csomósodnak össze, fenntartva újabb gyűrűívek létrejöttéhez az alapanyagot.
Fantáziakép a gyűrűk anyagában összecsomósodó kisebb testekről.
A kutatásokat vezető Larry Esposito fedezte fel még 1979-ben a Pioneer-11 űrszonda képein az F jelzésű gyűrűt. Szerinte az újonnan feltárt bizonyítékok meggyőzően arra utalnak, hogy a Szaturnusznak szinte mindig is voltak gyűrűi. Ezek ugyan folyamatosan változnak az évmilliók során, de az anyag körforgása a gyűrűk és a holdacskák között akár a Naprendszer teljes 4,5 milliárd éves korán át fenntarthatta a gyűrűs bolygó díszét.
A tudósok korábban azt gondolták, hogy ha a gyűrűk a Szaturnusszal összevethető korúak lennének, akkor a folyamatosan záporozó meteoritikus anyagtól elsötétedett volna az alkotó szemcsék felszíne. Az új megfigyelések azonban azt bizonyítják, hogy a gyűrű meglehetősen nagy méretű jég- és szikladarabokat tartalmaz, nagyobbakat, mint ahogy azt eddig gondolták. Ez magyarázatot ad arra is, hogy a gyűrűk miért tűnnek viszonylag fényesnek távcsövön keresztül. Minél több anyagot tartalmaz a gyűrű, annál több anyag áll rendelkezésre az újrahasznosulásra, a gyűrű anyagának látszólagos felfrissítésére.
Távolban egy füstkarika: a Mimas az F gyűrű mögött. A gyűrű belső magja olyan sűrű, hogy képes kitakarni a Mimas egy részét.
Esposito csoportja méréseket végzett az F gyűrű mögött áthaladó csillagok fényességváltozásról (okkultációiról), amit a gyűrű anyagában levő nagyobb csomók kitakaró hatása idéz elő. A fényességváltozás erősségéből és időskálájából pedig megbecsülhető a csillagfedést okozó testek mérete. A módszerrel 13 olyan objektumot fedeztek fel az F gyűrűben, amelynek mérete 27 m és 10 km közé esik. Mivel többségük áttetsző, azaz valamenyi fény azért átjutott rajtuk, a kutatók arra következtettek, hogy ezek a nagyobb testek ideiglenesen összeálló jeges szikladarabokból álló csomók lehetnek. A jelenség számítógépes szimulációja jól illusztrálja a csomók dinamikus változásait.
A Pandora, az egyik terelőhold éppen kibukkan az F gyűrű mögül.
Espesito véleménye szerint a Szaturnusz gyűrűi sosem lesznek olyanok a jövőben, mint amilyennek most látjuk őket. Mint a hatalmas földi városok, melyek évszázadokon át fennmaradnak, de mégis mindig másképpen néznek ki, úgy a gyűrűrendszer is állandóan változtatja a külvilág felé mutatott arcát.
a teljes cikk angol nyelven itt: Cassini-Huygens News Release 149, 2007.12.12.
|
28°C
Holnap 
27°C
