Minden idők egyik legnagyobb abszolút fényességű üstököse volt az 1997-ben itt járt Hale–Bopp-üstökös, melyet több mint egy éven át lehetett látni szabad szemmel. A történelmi üstököst Alan Hale és Thomas Bopp amerikai amatőrcsillagászok fedezték fel 1995 júliusában, amikor még a Jupiter távolságában járt. Később 1993-ban készült archív fotólemezeken is meglelték a Szaturnusz távolságában már aktív kométát. Amikor 1997. április 1-jén elérte napközelpontját, kivilágított nagyvárosokból is könnyedén meg lehetett figyelni, sötét égboltú helyekről pedig káprázatos látványt nyújtott. Ekkor olyan messze volt a Naptól, mint Földünk, és bolygónktól is pont ekkora távolság (1 Csillagászati Egység) választotta el.

A Hale–Bopp-üstökös Budapest felett 1997 áprilisában. A felvételt Mizser Attila készítette 2,8/128-as teleobjektívvel, Kodak Elite 400 diára, 6 s expozíciós idővel. 

A Hale-Bopp azóta távolodik a Naptól, s mivel keringési ideje 2400 év körüli, még hosszú ideig ez lesz a helyzet. Pályája pontosan merőleges a bolygók síkjára, így valójában nagyon messze jár tőlük, ám naptávolságának változását a bolygók segítségével lehet a legjobban szemléltetni. Ez alapján 1998 májusában érte el a Jupiter (5,2 Cs.E.), majd 1999 októberében a Szaturnusz (9,5 Cs.E.) távolságát. Az előbbi időpontban még látcsövekkel is könnyedén megfigyelhető volt, a Szaturnusz távolságában azonban már csak a legnagyobb amatőrtávcsövekkel látszott vizuálisan. Egészen 2000 augusztusáig sikerült így követni, azóta viszont csak fotografikusan lehet elérni. Mindezt a déli féltekén élők jóvoltából tudjuk, ugyanis az üstökös mélyen a déli égen, a déli pólus közelében látszik. Az Uránusz távolságát (19,2 Cs.E.) 2004 februárjában hagyta el, fényessége ekkor még mindig 18 magnitúdó környékén volt. Az utolsó publikált megfigyelés 2005. augusztus 4-én készült róla, amikor naptávolsága elérte a 22 CsE-t.

A holdfényben fürdő 2,3 m-es ANU teleszkóp, háttérben Ausztrália legnagyobb távcsövével, a 3,9 m-es AAT-vel.

Ez volt a helyzet egészen 2007. október 20-áig, amikor Kiss László (University of Sydney) és Sárneczky Krisztián (Szegedi Tudományegyetem) észleléseket végeztek az ausztráliai Siding Spring Observatory 2,3 m-es ANU távcsövével. A távoli kisbolygók mellett a Hale–Bopp-üstökös is szerepelt az észlelési célpontok közt, hátha látszik még valami a 25,7 CsE távolságban járó égitestből. Ezek után nagy volt a meglepetés, amikor már a monitoron megjelenő 4 perces egyedi felvételeken is látszott egy diffúz folt az üstökös helyén. A képek összeadása után teljesen egyértelművé vált, hogy az üstökösnek még 25,7 Cs.E. naptávolságnál is kómája van, amely példa nélküli megfigyelés. A Halley-üstököst utoljára 28,1 Cs.E. távolságban figyelték meg, de akkor már évek óta nem növesztett kómát.

 A Hale-Bopp üstökös 25,7 Cs.E. távolságban. Az inzert mérete 300x300 ezer km, a kóma kiterjedése kb. 180 ezer km.

A Hale-Bopp fényváltozása fényes, nagy keringésidejű üstökösökkel összevetve. Az illesztett görbe a szén-monoxid szublimáció esetén várható fényességmenetet mutatja, Capria és társai (2002) modellszámításai alapján.

A megfigyelés egyben azt is jelenti, hogy a Hale-Bopp-üstökös magját még mindig nem sikerült csupasz állapotban, a fényes kómától megfosztva megfigyelni. Ezért még mindig nem tudjuk, hogy valójában mekkora az üstökös magja, ami a megfigyelések interpretációja szempontjából a legfontosabb paraméter lenne. A szakirodalomban általában 25-60 km közötti méretek szerepelnek. Mindenesetre ez a szokványos üstökösökhöz képest hatalmas, ami nyilvánvalóan fontos szerepet kap a nagy aktivitás és fényesség fenntartásában.

Bővebben:

•  Szabó, M.Gy., és munkatársai, Astrophysical Journal Letters (arXiv.org/0803.1505)
  
•  Capria, M.T., és munkatársai, 2002, EMP, 90, 217