Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Szerves molekulát észleltek egy exobolygónál
Feltöltve: 2008-03-21 21:09
Metánt észleltek egy 63 fényévnyire fekvő bolygó légkörében, jelentették be a NASA csillagászai szerdán. A felfedezés reményt ad arra, hogy képesek leszünk azonosítani az esetleges életet a Naprendszer határain túl is.    
A Naprendszer legtöbb bolygója esetében sikerült detektálni a szénből és hidrogénből álló metánt, más csillag körül keringő bolygónál azonban ezt még nem tudták elérni. A metán biológiai tevékenységre is utalhat, bár nem szabad elfeledni, hogy a gáz nem biológiai aktivitás következtében is létrejöhet. A csillagászok egyben megerősítették azt a korábbi feltevést, mely szerint a szóban forgó bolygó, a HD 189733b légkörében víz is található, a Jupiter méretű óriás azonban alkalmatlan az általunk ismert élet számára.

A Hubble Űrtávcső segítségével elvégzett infravörös színképelemzéses megfigyelésekről a Nature magazin március 20-i számában számolnak be részletesen. A színképelemzés, a spektroszkópia alkotóelemeire bontja fényt, ami esetünkben a bolygó atmoszféráján szűrődött át, melyből a tudósok kimazsolázhatják a légkör kémiai összetételének "lenyomatait". Ezzel a módszerrel sikerült kétséget kizáróan észlelni a metán jeleit, ami a megfelelő körülmények között kulcsszerepet játszik az élethez szükséges tényezők kialakításában. Ebben az esetben az élet lehetősége szinte teljes bizonyossággal kizárható.

  A bolygó a Kis Róka csillagképben helyezkedik el, a "forró Jupitereknek" nevezett óriásbolygók egyike, melynek felperzselt felszínén nem létezik folyékony víz. A HD 189733b közelebb van csillagához, mint a Merkúr a Naphoz, egy kör mindössze két napjába kerül, a felszínen körülbelül 900 Celsius fok uralkodhat, ami már elegendő az ezüst megolvasztásához.

A mostani felfedezés lényege, hogy sikerült rábukkanni a metánra, hangsúlyozza a vizsgálatot vezető Mark Swain, a NASA Sugárhajtómű Laboratóriumának munkatársa, aki egyfajta főpróbaként tekint eredményeikre.

A technikát más bolygókon is alkalmazhatják, melyek hűvösebb csillagok körül keringenek, az úgynevezett "Goldilocks zónában", más néven élet- vagy zöld zónában, ahol a hőmérséklet nem túl magas és nem is túl alacsony.

"Rendkívül fontos lépés volt ez az élet számára alkalmasnak tűnő bolygók prebiotikus molekuláinak jellemzéséhez" - nyilatkozott Swain a Discovery News-nak. "A mostani megfigyelés bizonyítja, hogy a spektroszkópia elvégezhető egy halványabb csillag körül keringő hűvösebb és potenciálisan lakható, Föld-méretű bolygón is".

Több mint 270 exobolygót fedeztek fel a Naprendszer határán túl az elmúlt 13 évben, és bár a lista egyre gyarapodik, kémiai összetételükről gyakorlatilag semmilyen információt nem sikerült begyűjteni, enélkül viszont nem lehet megállapítani, hogy alkalmasak-e az élet számára, vagy sem.

Swain csapata még tavaly májusban készített felvételeket a Hubble NICMOS spektroszkópos kamerájával, amikor a Föld és a HD 189733b csillaga egyvonalban álltak egymással, így a csillag előtt áthaladó bolygó által megszűrt fény akadálytalanul jutott el az űrtávcsőhöz. A bolygó atmoszféráján áthatoló fény felfedte az árulkodó kémiai szignókat, amiket azonban ki kellett válogatni a hullámhosszok tömegéből, mint tűket a szénakazalból. A megfigyelések egyben a vízmolekulák jelenlétét is megerősítették, amire korábban egy másik űrtávcső, a Spitzer vizsgálatai tettek utalásokat.

A tudóstársadalom örömmel fogadta az eredményeket, példátlan előrelépésként értékelve azt az exobolygók tanulmányozása terén.
Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> sg.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: hétszázhetvenhat 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Rádió MAX - 6. Szülinap!
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
 
 
• Fókuszban a munkával eltöltött idő növelése
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu