Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Ötven éve kering a Vanguard I
Feltöltve: 2008-03-19 19:38
Módosítva: 2008-03-19 19:39
Az idén ünnepli 50. születésnapját a Vanguard I műhold, ami 1958. március 17-én hagyta el a Földet a floridai Cape Canaveral légitámaszpontról.    
Az első napenergiával működő űreszköz Amerika első hivatalos műhold programjának eredménye, ami 1955 szeptemberében vette kezdetét. A Vanguard I a legrégebbi Föld körül keringő mesterséges hold, elődei, a Szputnyik I és II, valamint az Explorer I már mind visszatértek a légkörbe.

A Vanguard I az 1957. júliusa és 1958. decembere között megrendezett Nemzetközi Geofizikai Év keretében került felbocsátásra a három nagy amerikai haderő közös vállalkozásaként. Eredetileg a három fegyvernemnek önálló elképzelései voltak a cél, azaz az első ember alkotta objektum űrbejuttatásának eléréséről, a legéletképesebbnek végül a haditengerészet projektjét tartották. A kormány döntése alapján a hadsereg biztosította az irányító és nyomkövető létesítményeket, a légierő a kilövő állást, a műhold kivitelezését pedig a Haditengerészet Kutató Laboratóriuma (NRL) végezhette el.

Eisenhower elnök hivatalosan a Nemzetközi Geofizikai Év zászlaja alatt egy tudományos kísérletet elvégző mester­séges hold földkörüli pályára állításával bízta meg az NRL-t. Ennek megfe­lelően a dr. John Hagen által vezetett csapat kifejlesztette a kilövő­eszközt, a műhold nyom­követő rendszerét valamint magát a műholdat, amit szintén a haditen­gerészet épített meg és tesztelt le. A Vanguard Projekt a felső légré­tegeket szondázó német V-2 és a Viking rakéták alkal­mazásából szerzett tapasz­talatokon alapult. Bár a célt nem sikerült elérnie - sőt, a legtöbben kudarcként könyvelték el, hiszen megelőzték a Szputnyikok, sőt a programot övező számos probléma miatt egy másik amerikai kezde­ményezés is előbb jutott el a világűrbe - a Vanguard I-nek mégis sikerült űrtörténelmet írnia.

Az alig több mint 15 centi átmérőjű mesterséges hold csupán 3 fontot, azaz 1,36 kilogrammot nyom, amit a Szuptnyikok közel egy mázsája mellett Nyikita Hruscsov csak "grapefruit" műholdnak csúfolt.

A kilövést követő 50 évben az apró műhold több mint 196 990 fordulatot tett meg a Föld körül, azaz 10,55 milliárd kilométert, ami a Föld és a Plútó távolságának másfélszerese. Ezalatt rengeteg információval szolgált a Föld méretéről és alakjáról, és több űrvilágcsúcsot is felállított. Az igen döcögősen, rengeteg kudarccal induló Vanguard I pályára állása számos másik amerikai és nemzetközi űrvállalkozás számára adta meg a kezdőlökést, miközben az NRL tudósai számára ugródeszkát jelentett több űrszonda sorozathoz, melyek a sugárzási jelenség különböző aspektusait tanulmányozták.

A Vanguard I-nél bemutatkozó technológiák meghatározók voltak a későbbi amerikai műhold programokban is, a legjelentősebb természetesen a napcellák alkalmazása volt. Az NRL bebizonyította, hogy a napcellák éveken át használhatók a rádióadók működtetésére. A Vanguard két adóval rendelkezett, ezek egyike hagyományos akkukkal, a másik a kísérleti napcellákkal működött. Utóbbi 7 éven keresztül sugárzott, míg a hagyományos akkus társa mindössze 20 napig bírta.


A Vanguard I az NRL tudósai körében

A Vanguard I elnyerte a legrégebbi ember alkotta még keringő műhold címet is, amit még jó ideig birtokolhat, hiszen elméletileg közel 200 éven át rója tovább a köröket a bolygó körül. Legnagyobb sikere, hogy teljes egészében teljesítette tudományos célkitűzéseit. A Vanguard I rendelkezik az első napenergiával működtetett tudományos csomaggal, ami rengeteg információt adott vissza a levegő sűrűségéről, hőmérséklet tartományairól és a mikrometeorit becsapódásokról. Fenntartott egy olyan stabil pályát, ami alapján a térképészek jelentős pontosításokat hajthattak végre a Csendes-óceán szigeteinek elhelyezkedéséről, és az apró szonda fedte fel, hogy a Föld valójában nem is igazán gömb alakú.

Bár a Vanguard 1964-ben "elnémult", továbbra is hasznára volt a tudományos társadalomnak és persze az amerikai nemzetvédelemnek is. A földi nyomon követésével értékes adatokhoz jutottak a Hold, a Nap és a légkör által a földkörüli pályára gyakorolt hatásokról, illetve kiépült egy világméretű nyomkövető rendszer, a Minitrack, ami a későbbi Space Surveillance System (Űrfelügyeleti Rendszer) alapjaiként szolgált, mellyel észlelhetők a be nem jelentett, az USA felett rádió-csendben haladó műholdak is.
Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> sg.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: hatszáznyolcvanhét 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Rádió MAX - 6. Szülinap!
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
 
 
• Fókuszban a munkával eltöltött idő növelése
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu