Ma -4°C    Holnap -6°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Megtalálták a Naprendszer legősibb kisbolygóit
Feltöltve: 2008-04-08 22:27
A látható és közeli infravörös tartományban végzett színképi megfigyelések alapján amerikai csillagászok beazonosították az aszteroidaöv ma ismert legidősebb kisbolygóit.     

Jessica Sunshine (University of Maryland) és munkatársai a Mauna Keán található 3 méteres NASA Infravörös Távcsővel (IRTF) három olyan kisbolygót azonosított, amelyek színképük alapján a Naprendszer legősibb kis égitestjei.

A Naprendszer kialakulásakor itt található ősköd alacsonyabb hőmérsékletű régióiban már nemcsak a kezdeti csillagközi gázköd volt jelen, hanem a poranyag is, illetve a kialakulási folyamatok során feldúsult kalcium és alumínium. E két elem a szenes kondrit meteoritokban kb. 1 cm-es kis zárványokban elkülönülve jól megfigyelhető. Ezeket Ca-Al-gazdag inklúziónak nevezik (angol betűszóval CAI), s nagyon jellegzetes ásványokat tartalmaznak: többek között anortitot, perovszkitet, alumínium spinellt, valamint a piroxén és olivin bizonyos típusát. A kalcium-alumínium zárványok magas hőmérsékleten keletkeztek az ősi Naprendszerben és a bennük lévő ásványok a legrégebben kikristályosodott anyagformák bolygórendszerünkben.

Az ólomra alapozott radioaktív bomlási kormeghatározás szerint a CAI-k 4567±0,6 millió évesek, a mangán-króm és magnézium-alumínium kormeghatározás szerint pedig 4571 milló, azaz 4,571 milliárd évesek. Ezek a zárványok túlélik a magas hőmérséklettel járó folyamatokat is, mint például a kisbolygók kölcsönös ütközését, vagy közeli szupernóva-robbanások hatását is. Sőt, a CAI-k az ősköd szupernóva-eredetű 26-os alumínium izotóppal való feldúsulása előtt több millió évvel már jelen voltak. A kutatók már régóta keresték azokat a kis égitesteket, amelyekben ki lehetne mutatni az ilyen, az idők során legkevésbé átalakult zárványoknak a nyomát, mert akkor ezek a kis égitestek anyaga egyben a legősibb korszakok hírnöke, sokkal eredetibb állapotban, mint a Földre zuhanó meteoritok CAI zárványai.

Sunshine és munkatársai a NASA 3 méteres Infravörös Teleszkópjának (IRTF) közepes felbontású spektrográfjával és képalkotó műszerével (SpeX) több főövbeli kisbolygónak a színképét is megvizsgálták a látható és infravörös tartományban, 0,8 és 5,5 mikron között. A CAI zárványokban levő és vasoxidot tartalmazó alumínium spinellnek erős elnyelési sávja van 2 mikronnál, amely így kiváló nyomjelzője ezeknek a keresett zárványoknak. A kisbolygók színképe összehasonlítható volt a földi szenes kondrit meteoritok CV3 típusának laboratóriumi színképével is. Utóbbi meteoritok nevezetes képviselője az 1969. február 8-án a mexikói Pueblito de Allende nevű kis falu mellett lehullott és így Allende meteoritnak elnevezett égi kődarab (emlékeztetőül: az 1857. április 15-én a hajdú-bihar megyei Kaba határában lehullott meteorit is CV3 típusú). A megvizsgált kisbolygók színképe alapján három mutatkozott spinellben gazdag összetételűnek: a 234 Barbara mező-aszteroida (nem tartozik egyetlen dinamikai kisbolygócsaládhoz sem), a 387 Aquitania, valamint a 980 Anacostia, mindkettő a Watsonia család tagjai a főövben. A három kisbolygó anyaga a színképek alapján a legkevésbé átalakult CAI-k forrása, s a fentiekben vázolt kép alapján ezek a kisbolygók a ma ismert legősibb kis égitestek a Naprendszerben.

A kisbolygók kutatása ma még földi távcsövekkel és űrszondákkal történik. Az egyes kisbolygók mellett elrepült szondák megfigyelték a Gaspra, Ida, Braille, Mathilde és Annefrank kisbolygók felszínét; az Eros körül hosszú időn át keringett, majd a felszínre is leszállt a NEAR-Shoemaker; az Itokawa felszínéből anyagmintát csippentett a Hayabusa, legutóbb pedig tavaly indult útnak a Vestát és a Cerest közelről vizsgáló Dawn űrszonda. Lehetséges, hogy egyszer majd emberek is végeznek majd kutatásokat a kisbolygók felszínén. A Naprendszer őstörténetének megismerése szempontjából különösen fontos lenne a Sunshine és munkatársai által most azonosított idős kisbolygók helyszíni vizsgálata robotokkal, később pedig emberes űrexpedíciók keretében is.

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> eszaon/hirek.csillagaszat.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: száznyolcvanhét 
 
 
21 településen nincs tanítás
Újabb intézményekben kellett rendkívüli tanítási szünetet elrendelni Hajdú-Bihar megyében; már 21 településen vannak zárva az iskolák és az óvodák - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatóhelyettese.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
• Fekete Dávidra rámentek a démonok
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
  Az informatika nem tartozik a problémás területek közé, a kétszintű képzés ezen a területen nem okozott gondot, a munkaerőpiac igényli mindkét szintről a végző fiatalokat - tette hozzá a szakember az Informatika a felsőoktatásban elnevezésű konferencia megnyitóját megelőzően.  A háromnapos tanácskozást hetedik alkalommal rendezi meg a Debreceni Egyetem. A konferenciára a hazai felsőoktatási intézményekből 240 oktató, kutató és szakember érkezett Debrecenbe.
 
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
• Összefog a Google ellen a Microsoft és a Yahoo
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu