Az eseményen bemutatják többek között az újonnan induló mesterszakot is, mely a jelentős hagyományokkal rendelkező molekuláris biológus oktatás feladatait veszi át.
Az 1993-ban indult képzés kezdetben a TTK biológus szak részeként működött, 2001-től azonban már önálló molekuláris biológus képzés keretei között folyik az oktatás. Eddig 245 hallgató végzett a programban, melynek során biokémia, genetika, mikrobiológia és orvosbiológia szakterületeken szerezhettek speciális ismereteket. A végzett szakemberek pedig elsősorban a tudományos kutatásban és a gyógyszeriparban hasznosítják tudásukat.
2008. május 26-án a Debreceni Egyetem rektora, Dr. Fésüs László megnyitó szavai után a DE Molekuláris Biológiai Szervezetének elnöke, Dr. Dombrádi Viktor ad visszatekintést a képzési program elmúlt 15 esztendejéről. Ezután a volt hallgatók rövid előadások és poszter prezentációk segítségével mutatják be a molekuláris biológusok előtt álló életpálya lehetőségeket, valamint az Egyetemen szerzett ismeretek alkalmazhatóságának széles skáláját. Végül Dr. Csernoch László, a DE ÁOK dékánja ismerteti azt az új mesterszakot, amely a jövőben átveszi a Debrecenben már szép hagyományokkal rendelkező molekuláris biológus oktatás feladatait. |