A kaliforniai Jet Propulsion Laboratory (JPL) kutatói a goldstone-i nagy hatótávolságú űrkővető hálózat (DSN) 70 méteres rádióantennáját radar üzemmódban, valamint két 34 méteres rádióantennáit vevőként használva a Hold déli pólusvidékének eddigi legrészletesebb térképét készítették el. A térkép pontossága 20 méter képelemenként, ami az eddigi legfinomabb felbontás a Föld felszínéről végzett holdmegfigyelések között. Összehasonlításul: a jelenleg Hold körül keringő japán SELENE (Kaguya) űrszonda nagyfelbontású kamerája mintegy 10 méteres, a kínai Chang'e-1 holdszonda pedig csak 120-130 méteres felbontású képeket készít, pedig ezek az űreszközök csak mintegy 100 km-re vannak a Hold felszínétől. A NASA 2008. végén útnak indítandó új holdszondája (Lunar Recconnaissance Orbiter, LRO) a tervek szerint 0,5-1 méter felbontású felvételeket fog készíteni. Addig azonban még jó egy év eltelik, s a Hold goldstone-i radarmegfigyelése, valamint a belőle származó holdtérkép mindenképpen technikai bravúrnnak tekinthető.
A Hold déli sarkvidékének 20 méteres felbontású radartérképe a felszíni domborzat magasságának és mélységének különböző színekkel való érzékeltetésével: a sötét vörös szín a holdrajzi null-szinttől mért 8 km-es mélységet, a sötét lila pedig 8 km-es magasságot jelenti. A bal felső sarokban a méretskála hossza 150 km. (kép: NASA).
A holdi radarkísérletek friss eredményét a kutatók majdnem két éves munkával hozták létre. A radarmegfigyeléseket 2006-ban végezték hat hónapos időszakban, három alkalommal a goldstone-i nagy parabola antennákkal, mint például a majdnem futballpálya méretű 70 méteres rádiótávcsővel. Egy-egy alkalommal ezzel az antennával 500 kilowatt teljesítményű és 90 perc (!) időtartam hosszúságú radarjelet küldtek a Hold felé, amellyel égi kísérőnk déli pólusvidékén egyszerre egy 640 x 400 km-es területet tapogattak le. A Holdról visszavert jeleket a két goldstone-i 34 méteres kisebb rádiótávcsővel fogták fel. Scott Hensley, a program irányítója szerint ezek az adatok a legjobb felbontásúak és pontosságúak a Hold déli sarkának környékén.
A Hold déli sarkvidékének radarképe a jövő tervezett emberes holdexpedíciójának terepét mutatja, illetve a tervek szerint ezen a tájon építenék meg az első holdbázist. A radartérképen a megvilágítottsági viszonyokat egy letölthető mozgóképsorozat mutaja be szemléletesen (kép: NASA).
Az új képeken a Hold erősen kráterezett, durva felszínű sziklás tájái láthatók. Vannak olyan mélyedések, kráterbelsők, ahová soha sem süt be a Nap, de lehetnek olyan helyek is a déli pólus környékén, amelyekről mindig látható a Nap. A jövőben tervezett robotos és emberes holdexpedíciók egyik célkörzete a Hold déli sarkvidékén levő Shackleton-kráter környéke lesz, amit azért részesítenek sokan előnyben, mert az állandó megvilágítás esetén a napelemekkel történő energiaellátás folyamatos lehet. Szintén érdekes még, hogy 1994-ben a Clementine-szonda, valamint 1998-ban a Lunar Prospector holdszonda adataibol a pólusvidékeken vízjég jelenlétét vélték felfedezni, de később kiderült, hogy inkább a durvaszemcsés, sziklás holdfelszínről volt szó és nem vízjégről. Az azonban továbbra is fontos kérdés, hogy vízjég helyett pontosan mit észleltek a korábbi űrszondák, illetve hogy az erősen kráterezett ősi felszínt hogyan alakították a nagy becsapódási események mintegy 3,2 milliárd évvel ezelőtt.
 
Összehasonlítás a Clementine űrszonda 1 km-es (nagy négyzet) és a mai földi radarcsillagászat mintegy 20 méteres felbontóképessége között (kis fehér négyzet a bal felső sarokban) (NASA nyomán).
A technika fejlődését jól mutatja, hogy az 1990-es évek első felében a NASA Clementine űrszondája a Hold felszínéről 1 km-es felbontással készített képeket, miközben néhány évvel ezelőtt már 150 méteresre sikerült letornázni a a goldstone-i radarmérések felbontását. Időközben ezt újabb nagyságrenddel finomították, azaz szűk 15 év alatt a földi radartechnika a Clementine képeitől 50-szer jobb felbontás elérésére vált képessé.
További információk, angol nyelven:
|
-4°C
Holnap 
-6°C
