Ma -4°C    Holnap -6°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

130 fényévre elkóborolt bolygórendszer
Feltöltve: 2008-05-01 22:20
A Napunkhoz hasonló csillagok rezgéseinek tanulmányozása olyan meglepő eredményekre is vezethet, melyek alapján megállapítható az égitestek keletkezési helye és a születésük óta megtett útjuk.    

A narancsszínű ι (ióta) Horologii csillag a Földtől 56 fényévnyire található a Horologium (Ingaóra) déli csillagképben. Az ESO 3,6 méter átmérőjű távcsövét felhasználva már korábban kimutatták, hogy a csillag körül bolygó kering. Bár a planéta átmérője mintegy kétszerese a Jupiter átmérőjének, alig 320 napos periódussal kering. A bolygó megléte mellett egészen mostanáig nem sikerült a csillag pontos tulajdonságait megállapítani, ami többek között a csillag keletkezési körülményeinek tisztázásához is fontos lenne.

Saját Földünk belső szerkezetét elsődlegesen a szeizmológia módszereivel kutathatjuk. Ennek lényege, hogy a bolygó belsejében pl. a földrengések által kiváltott szeizmikus rezgéshullámok követésével, sebességük és irányuk változásával következtetni lehet az anyagösszetételre és az égitest szerkezetére. Ehhez hasonlóan tanulmányozhatók a csillag testén keresztülhaladó hullámok is - az egész csillag voltaképpen egy hatalmas, gömb alakú harangként is felfogható, így a csillagon megfigyelhető rezgés segítségével a csillagászok igen sokféle ismerethez juthatnak a belső szerkezetről.

130 fényévre elkóborolt bolygórendszer

Az ι Horologii elhelyezkedése az égbolton (forrás: ESO)

Ezt az eljárást alkalmazta Sylvie Vauclair és kutatócsoportja, akik 2006 novemberében 8 egymást követő éjszakán végeztek méréseket az ESO (European Southern Observatory, Európai Déli Obszervatórium) 3,6 méter átmérőjű, La Sillán levő műszerével és az azon található HARPS nevű, rendkívül pontos spektrográffal. A rögzített adatokban összesen 25 „hangjegyet” (ún. rezgési módust) sikerült azonosítani, amelyek legtöbbje egy 6,5 perces periódusú hullámhoz köthető. A vizsgálatok végeredménye szerint a csillag felszíni hőmérséklete 6150 K, vagyis közelítőleg megegyezik a Nap felszíni hőmérsékletével, ugyanakkor tömege mintegy 25 százalékkal nagyobb, kora pedig alig 625 millió év. A leglényegesebb új információ, miszerint a csillag fémtartalma körülbelül másfélszerese központi csillagunk fémtartalmának.

Összevetve az asztroszeizmológiai elemzés eredményeit a csillag távolságával és térbeli mozgásával az adódott, hogy az ι Horologii szinte bizonyosan az égen látszólag igen nagy távolságra látszó Hyadok-halmaz tagjaként keletkezett. Ez a laza nyílthalmaz könnyen azonosítható a Taurus (Bika) csillagképben, mint egy több telehold átmérőjű égterületen elszórt csillagcsoport a Bika szeme könyékén. A kb. 150 fényévnyire levő halmaz tagjai a vizsgálatok szerint szintén 625 millió évesek, fémességük pedig megegyezik a most vizsgált ι Horologii fémességével, ami nem lehet véletlen egybeesés. Mindez azt jelenti, hogy az ι Hor már több mint 130 fényévnyire elsodródott keletkezési helyétől, ami látványosan illusztrálja a csillagok Tejútrendszerben zajló mozgásait.

Az eredmények arra is utalnak, hogy a csillag fémgazdagsága nem a keletkezés után, egy nagyméretű, fémes anyagokban gazdag felhővel való találkozás eredménye. Így az exobolygós csillagok fémességének tyúk-tojás problémája (vagyis hogy egy csillag körül azért keletkeznek bolygók, mert a csillag maga is fémekben gazdag, vagy azért gazdag fémekben, mert a keletkező magas fémtartalmú bolygók közül esetleg elnyelt néhányat) ebben az esetben megválaszolható: eleve fémgazdag anyagból született már maga a csillag is. A felfedezés ezen felül hozzájárulhat a csillag- és bolygókeletkezési elméletek ellenőrzéséhez, a Tejútrendszer dinamikájának vizsgálatához, illetve az Univerzumban található lakható bolygók utáni kutatáshoz.

Bővebben, angol nyelven: Astrobiology Magazine, 2008. április 17.

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> hirek.csillagaszat.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: kilencvenegy 
 
 
21 településen nincs tanítás
Újabb intézményekben kellett rendkívüli tanítási szünetet elrendelni Hajdú-Bihar megyében; már 21 településen vannak zárva az iskolák és az óvodák - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatóhelyettese.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
• Fekete Dávidra rámentek a démonok
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
  Az informatika nem tartozik a problémás területek közé, a kétszintű képzés ezen a területen nem okozott gondot, a munkaerőpiac igényli mindkét szintről a végző fiatalokat - tette hozzá a szakember az Informatika a felsőoktatásban elnevezésű konferencia megnyitóját megelőzően.  A háromnapos tanácskozást hetedik alkalommal rendezi meg a Debreceni Egyetem. A konferenciára a hazai felsőoktatási intézményekből 240 oktató, kutató és szakember érkezett Debrecenbe.
 
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
• Összefog a Google ellen a Microsoft és a Yahoo
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu