Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Veszélyben a 2-es villamos?
Feltöltve: 2008-05-27 14:52
Debrecen - Félő, hogy nem lesz 2-es villamosa Debrecennek címmel tartott sajtótájékoztatót kedden az MSZP városi szervezete.    
Orbán Viktor esetleges hatalomra kerülésének nyilatkozata alapján ,,2010-től két évig nem hagyományos kormányzás" lesz. "Sokaknak sok minden fog fájni" - mondta az ellenzéki pártvezető, aki elárulta azt is, hogy a költségvetést megbillentő nagy állami beruházásokat le fogja állíttatni. A 4-es metró és az autópálya-építések kifizetéseinek befagyasztását konkrétan is említette.

A szocialisták szerint az Orbán Viktor által elmondottak egyrészt leleplezték a Fidesz-nek azt az álságos állítását, hogy az államnak mindenre van pénze és lehet olyan politikát is folytatni, amely minden egyes ember számára a jobb, a könnyebb életet hozza el. Az MSZP ebben a tekintetben is fontosnak tartja azt, hogy Kósa Lajos, mint a Fidesz alelnöke, potenciális miniszterelnök-jelöltje adjon számot az embereknek arról, hogy mi a Fidesz programja kormányra kerülésük esetén. Adjon számot arról, hogy kik lesznek azok a „sokak, akiknek sok minden fog fájni”. Igaz-e az, hogy a Fidesz 1998-hoz hasonlóan ismét a nyugdíjasokat, és ismét a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévőket fogja-e súlytani a nyugdíjak és az egyéb szociális juttatások befagyasztásával? -szögezi Kósa Lajosnak kérdéssorait az MSZP.

„Mint debreceni, Hajdú-Bihar megyei és Észak-alföldi régiós polgárokat azonban az általános gazdaságpolitikai elveken túlmenően igazából az érdekli, hogy milyen Debrecent, a megyét és az Észak-alföldi régiót érintő, az itt élő emberek sorsát javító nagyprojektet fog leállítani a Fidesz. Kérdezzük Kósa Lajost, hogy a Fidesz esetleges kormányra kerülése esetén a Debrecen számára létfontosságú 2-es villamost is le fogja-e állítani az új kormány. Tudni kell, hogy a jövőbeni nagyberuházások szinte kivétel nélkül Európa Uniós társfinanszírozottak, s a támogatás feltétele az, hogy a Magyar Állam, valamint a saját erőt biztosító projekt-gazdák is támogassák ezeket.” -olvasható a közleményben.

A szocialisták attól tartanak, hogy a Fidesz vezette kormány, amennyiben hatalomra kerül leállítja a Multi-moduláris Közlekedési és Logisztikai Központ megvalósítását, Szolnok-Debrecen-Záhony vasútvonal felújítását vagy éppen a Cargo-Logisztikai Központ megvalósítását.

AZ MSZP arra kéri Kósa Lajos, mint a Fidesz alelnöke, Debrecen polgármestere adjon magyarázatot arra, hogy mit tud az elhangzott súlyos mondatokról, s azonosulni tud-e az „orbáni” szellemiséggel. A szocialisták továbbá minden debreceni nevében kérik, hogy nyilatkozzon arról a debreceni városvezető, hogy Debrecennek lesz-e 2-es villamosa, megindulhatnak-e a Debrecen jövőjét és fejlődését meghatározó, az EU és a Magyar Állam támogatásával megvalósuló nagyberuházások.
Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> ESZAON
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: hetvennégy 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu