Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Zöld utat kapott a debreceni 2-es villamos építése
Feltöltve: 2008-06-18 14:59
Módosítva: 2008-06-18 15:34
Debrecen - A Magyar Köztársaság Kormánya június 18-i ülésén döntött arról, hogy támogatja a Debrecen Megyei Jogú Város és a DKV Zrt. által benyújtott nagyprojekt megvalósítását, így 3 év múlva elkészülhet a 2-es villamos.    

- Ez feltétlenül egy nagy dolog Debrecen életében, már csak azért is, mert ebben az évben 10-15 nagyprojekt Brüsszelbe való kiküldését tervezi a kormány és ennek az első lépcsőjébe Debrecen város 2-es villamos projektje is belekerült. -mondta Varga Zoltán, szocialista önkormányzati képviselő.

17,6 milliárd az új nyomvonalra

Az eddigi előkészítő folyamatokban is egyértelműen támogatott nagyprojekt ezennel Magyarország minden döntési pontján zöld utat kapott. Ennek értelmében a beruházás elszámolható költsége mindösszesen 17,6 milliárd forint, melyből Európai Uniós támogatás 13,4 milliárd, állami támogatás 2,3 milliárd, a város hozzájárulása pedig 1,8 milliárd forint.

Mától végleges a 2-es villamos nyomvonala

- A szeptemberi brüsszeli döntés csupán formaság lesz, hiszen egyszer már engedélyezte az unió a 2-es villamos megépülésének tervét, s mivel Debrecen városa nem változtatott az akkor beadott projekten, így csupán leellenőrzik, hogy megfelel-e az akkori változatnak. -mondta Szathmári Károly.


Gyorsítanák az építkezést

Mint megtudtuk, a kormány arról is döntött, hogy a továbbiakban mind a nagyprojektek, mind a kiemelt beruházások bírálati rendszerét úgynevezett „gyorsító csomaggal egyszerűsíti”, melynek révén csökkennek az adminisztrációs munkálatok és lerövidülnek az engedélyeztetési eljárások. -tájékoztatott Szathmári Károly, önkormányzati képviselő. Majd hozzátette, a beruházás - az engedélyek megléte után - leghamarabb 2009. tavaszán ténylegesen is elkezdődhet, s várhatóan 3 év múlva át is adhatják a 2-es villamos teljes szakaszát.

 

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> ESZAON
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: hétszázharmincöt 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu