|
|
|
|
Vita, az egyetemi trolibusz viszonylatról
|
Feltöltve: 2008-04-25 16:41 Módosítva: 2008-04-25 16:45 |
|
| A Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület a cívisváros egyetemi trolibusz vonalvezetésének és menetrendjének átalakításáról ismertető előadást tartott április 24-én 17:00-tól a Társadalomtudományi és Egészségtudományi Oktatási Központ és Könyvtár 0-310 termében. |
|
|
|
|
|
|
Az egyesület gyakorlati megfigyelések végzését követően megvizsgálta a jelenlegi 3E viszonylatának menetrendjét, melynek alapján a szolgáltatási színvonal javítása érdekében bemutatta a jelenlévőknek a menetrend és a vonalvezetés módosítására tett javaslatát.
Az előadás meglehetősen alacsony érdeklődéssel zajlott. A rendezvényen, néhány diák mellett képviseltette magát egy DKV küldött, két egyetemi és szintén két önkormányzati képviselő is.
Az előadás egyik pillére a Kassai úti Campust érintő változások javaslata volt, melynek kivitelezése esetén az Egyetem felé közlekedő járatok, a Kassai úti Campus területén, a Laktanya utca és a Zákány utca közötti szervizúton közlekednének. A javaslatot azonban a Debreceni Egyetem rektori bizottsága határozottan elutasította, mint megtudtuk, a döntés mögött az áll, hogy az Egyetem, a Campus területének zártságát mindenképpen megakarja őrizni.
Az érvek és ellenérvek ütköztetése mellet a Campus környékén történő változások anyagi vonzatát is kiemelte a két egyetemi küldött. Az elutasítás ellenére ugyanakkor, az oktatási intézmény képviselői elismerték a DERKE törekvéseit, s örömmel konstatálták, hogy vannak még jobbító szándékú, tenni akaró emberek a cívisvárosban.
A vonalvezetés mellett, a DERKE menetrend módosítást is javasolt. Az egyesület felmérte a jelenlegi viszonyokat, miszerint kivitelezhető lenne a 3E járatsűrítése, mégpedig úgy, hogy az eddigi 30 perces követési időt 20 percesre módosítanák. A javaslatot A DKV képviselője mint azt elmondta, a javaslat valóban kivitelezhető lenne, de véleménye szerint, a felmerülő plusz kilométerek megterhelnék a közlekedési cég kiadásait, így nem sok esélyt lát arra, hogy a vállalat vezetői igent mondanak a javaslatra.
A menetidő csökkentésének javaslatát ugyanakkor a jelenlévők örömmel vették, legfőképpen a diákok, melyet a DERKE közvélemény-kutatása is egyértelműen alátámasztott. Az egyetemi hallgatók visszajelzése alapján, a 3E viszonylat legnagyobb problémái a csúcs idei zsúfoltság, (a késések miatti) kiszámíthatatlanság, valamint az egyetemi járat ritka menetideje.
A DKV képviselője, mint azt elmondta, a csúcs idei dugók következtében észlelt késéseken nem igazán tudnak módosítani, hiszen a belvárosi dugók miatt több percet is késhet a 3E. A fórum résztvevői közül ugyanakkor felvetették, hogy erre jó megoldás lehetne a járatsűrítés, hiszen ha késik vagy hamarabb elmegy a trolibusz, esetleg valaki éppen lekési, akkor 20 perc várakozás esetén nagyobb lenne a hajlandóság arra, hogy az egyetemi járatot meg is várják, melynek révén lecsökkenne annak aránya, hogy más járművel megy tovább az utas. A DKV képviselője az említett észrevételből levont előnyöket, elismerte.
A 3E járattal hallgatói problémaként említették a DERKE vezetői, hogy nincs a tanórákhoz igazítva a menetrend, ami komoly problémát okoz a járatot igénybevevők körében. A DKV küldött válaszul annyit mondott, hogy nem mérték fel, illetve nincs birtokukba egyetemi időrendi táblázat, melyből tudnák, hogy mikor kezdődnek, illetve végződnek az órák.
A rendezvényen az önkormányzati küldöttek meglehetősen passzívan viselkedtek, úgymond háttéri megfigyelőként voltak jelen. A Campust érintő változásokról úgy vélték, hogy ha az egyetem nem támogatja, akkor nincs miről beszélni, a menetidő esetleges módosításáról pedig a DKV dönt majd.
Az egyetemi képviselők ugyanakkor felhívták a figyelmet egy 2006-os levélre, melyet a DKV vezérigazgatója, Nagy Attila küldött Nagy Jánosnak, az akkori rektornak, melyben a közlekedési vállalat szándékát fejezte ki arról, hogy vizsgálják az Agráregyetemet, valamint a Campust összekötő trolibusz viszonylatának elindítását. Azonban erről a szándékról, felmérésről semmilyen érdemi információt nem kapott azóta az egyetem. Az oktatási intézmény képviselői abban bíznak, hogy a javaslat nem halt el, s hamarosan kapnak érdemi választ is, mely pozitívan hat az egyetemek tömegközlekedési kapcsolatára, hiszen jelenleg egy olyan viszonylat sincs, mely összekötné a város egyetemi karait.
A fórum érvekben és ellenérvekben, szakmai eszmecserékben igen gazdag volt. Bár valamennyi jobbító javaslatot anyagi, vagy egyéb okok miatt elvetették vagy kétségesnek minősítettek, de ennek ellenére értelmes beszélgetésnek, vitának lehettek fültanúi, akik elmentek és részt vettek a rendezvényen. |
| Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel: |
|
|
|
| mégtöbb hír >> |
ESZAON |
|
|
|
|
|
|
| |
| Hozzászóló: DERKE |
2008-04-28 13:06:01 |
|
| "...nem elsősorban pézkérdés." |
| |
| "Minden ellenkező híresztelés ellenére a biztonság, és a pontosság nem elsősorban pénzkérdés."
Így van, ezt próbáltuk szemléltetni a javaslatunkkal. Sajnos mások több költséget látnak a megvalósítás mögött, mint ami szükséges.
Ami pedig a DKV valós idejű utastájékoztatását illeti. Nincs kigazsnálva. A rendszer sokkal többre képes.
Üdv!
J.Z.
u.i.: Hol vannak a felsorolásból a jó dolgok? Amelyek átlaghoz képest jobbá teszik a debreceni közlekedést? |
|
| Hozzászóló: hétvezér |
2008-04-26 15:04:19 |
|
| Tisztelt Jónás Úr,.. |
| |
| ...valóban felfedezhető némi ellentmondás az általam leírtakban, védekezésül annyit, hogy minden relatív...:o]
A színvonal jobb,mint az átlag, de a hibák ettől nem múlnak el.
Több helyen leírtam, hogy egy tapló busz-, vagy villamosvezető lenullázza 10-20-30 udvarias, normálisan viselkedő kollégája munkáját.
A rosszat megjegyezzük, a jó természetes (a buta utasok már csak ilyenek).
Az a véleményem (és tapasztalatom), hogy sok , az utasokat érintő szabály íróasztal mellett születik, olyanok alkotják ,akik SOHA nem utaznak busszal, trolival, vagy villamossal.
Ilyen pl. az első ajtós felszállás.
A járművezetők többsége magasról tesz erre a "szabályra", és ez nem véletlen.A szabály értelmetlen,régen meg kellett volna szüntetni.(kapcsolódó dolog a 'fehér lámpa 'rendszer, ami nem megbukott, hanem soha nem működött).
Egyszóval a két cégnél talán több figyelmet kellene fordítani a biztonságra, és a pontosságra(a 'híres' európai színvonalú valós idejű tájékoztatási rendszer pl. egy kalap sz...t sem ér)
Minden ellenkező híresztelés ellenére a biztonság, és a pontosság nem elsősorban pénzkérdés.
|
|
| Hozzászóló: Rexi |
2008-04-26 00:02:16 |
|
| kezdés |
| |
| Szerintem valahol elkell kezdeni. Sok sikert! |
|
| Hozzászóló: DERKE |
2008-04-25 22:05:47 |
|
| Kedves Hétvezér! |
| |
| Mi megkérdeztük a hallgatók véleményét és nem meglepő módon sokan (49%) említették, hogy sokszor, rendszeresen előfordul a rendszertelen közlekedés, és hogy korábban elmegy a troli.
Ha ellátogatsz Debrecenen kívül más városba, - gondolok itt bármelyik osztrák városra, vagy akár Szegedre is - akkor lehet másként fogod gondolni, hogy jó-e az, ami itt megy. Rengeteg tennivaló van, ez csak egy kis szelete, amivel szeretnénk prezentálni, hogy másként is lehet. Te magad cáfolod meg a „jó” színvonalat a rendszertelen közlekedésről leírtakkal. Mert ez sajnos elmondható a buszokra, még a villamosokra is, főleg az esti órákban. És akkor még nem is beszéltünk a megtervezett átszállási kapcsolatok hiányáról, a nem egységes bérletrendszerről és a szegényes utastájékoztatásról.
Mi minden felvetést meghallgatunk és nagyon örülnék, ha leírnád mi az ami jelenleg jól működik, amivel teljesen elégedett vagy és természetesen azt is amivel nem, még akkor is ha kínos.
Az előadáson a rendszertelen közlekedés kiküszöbölésére is adtunk egy megoldási javaslatot, de ellenérvként hangzott el, hogy a megállóban tartózkodó troli zavarja a többi busz közlekedését, illetve az, hogy említett ponton áthaladó utasokat ez (a 2-3 perc tartózkodás) hátrányosan érintené. Érdekes, hogy ez máshol működik, többek között Budapesten is!
A cáfolatok és ellenérvek jó részénél az ’Ez itt Magyarország és szerintem nem fog működni’ elvnél kötöttünk ki. Gondolok itt olyanokra, mint a Pallagi úti szabálytalan parkolás „megszüntethetetlenségére”, vagy hogy a figyelmetlen balesetet okozó gépjárművezetők miatt nem lehet bizonyos utakra közösségi közlekedést vezetni.
Az előadáson bemutatott prezentációt itt megtekintheted:
http://www.derke.hu/szakmai_anyagok/debrecen/
egyetemi_troli/derke_egyetemi_troli_20080424.ppt
Üdvözlettel:
Jónás Zoltán |
|
| Hozzászóló: hétvezér |
2008-04-25 18:08:06 |
|
| A cikk... |
| |
| ...és a fórum 'aktivitása' mindent elmond a probléma súlyáról.
A debreceni tömegközlekedés színvonala jó (sokat használom, van tapasztalatom),nem hiszem, hogy a 3E útvonal az égető probléma.
Van égető probléma is, de az talán kínos...
Nincs se biztonsági fegyelem (telefonálás, beszélgetés az utassal,sebességkorlátozás semmibe vétele) se menetrendi fegyelem (pl. a 3E vagy előbb, vagy később indul, pontosan szinte soha), de sok busz is úgy közlekedik, ahogy a vezetője gondolja,a menetrend szinte fölösleges némelyik járatnál.
Talán ezek érdemesek lennének a DERKE figyelmére.De az is lehet, hogy túl igényes utas vagyok (a pénzemért). |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
A Nagyerdőben is csobbanhatunk |
|
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| | | |