A számlálást a korábbi évekhez hasonlóan a Bánki Donát Műszaki Középiskola mintegy 600 tanulója fogja végezni, akik az autóbuszokon az ajtók közelében ülve valamennyi járaton megszámolják azt, hogy az egyes megállókban hányan szállnak fel, illetve le az autóbuszokról.
Az adatok összesítése után megtudható majd, hogyan változott az előző számlálásokhoz képest az autóbuszvonalakon a járatonkénti utasforgalom. Ez fontos információt biztosít úgy a menetrendtervezéshez, mint ahhoz, hogy az egyes járatokon mekkora férőhelyű autóbusz közlekedjen - olvasható a Szabolcs Volán közleményében.
Mint megtudtuk, utas összetétel és elégedettségi vizsgálatra is sor kerül a számlálás napján úgy, hogy 6:00 és 18:00 óra között a nagy forgalmú autóbuszmegállókban a várakozók részére a kérdező biztosok kérdéseket tesznek fel arra vonatkozóan, hogy milyennek ítélik meg a közösségi közlekedés színvonalát, mennyire elégedettek a szolgáltatás minőségével.
A válaszadók észrevételei, javaslatai is fel kerülnek majd a kérdőívekre, melyeket lehetőség szerint a közlekedés szervezése során felhasznál majd a Szabolcs Volán Zrt.
A felmérésre alapozva a Közlekedéstudományi Intézet a kutatási jelentésben javaslatokat fogalmaz majd meg a helyi közlekedés fejlesztési irányára vonatkozóan. |