Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Tekerjen a vasútállomásra és utazzon vonaton!
Feltöltve: 2010-03-21 18:52
A március 19-én átadott, közel 160 millió forintos újfehértói projektnek köszönhetően gyalog- és kerékpárút, valamint csapadékvíz csatornahálózat épült a 4912. számú út mellett. A 2007–2013-as időszakban, az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében csaknem 26 milliárd forintból épülhetnek új kerékpárutak országszerte.    

Már a 2004–2006-os időszak Nemzeti Fejlesztési Tervében is kiemelt figyelem – és 2,42 milliárd forint európai uniós pályázati támogatás – jutott a kerékpárutak fejlesztésére. Ennek eredményeként az ország 11 pontján összesen 80 kilométernyi új bicikliútnak örülhettek a kerékpárosok. A sikeres uniós pályázatoknak köszönhetően ma már körbekerekezhetjük a Tisza-tavat, kerékpárutak hálózzák be a Felső-Tisza vidékét, és bicikliút épült Csongrád és Szentes között a Tisza árvízvédelmi töltésén, valamint Szentendrén, a Duna árvízvédelmi töltésén is.

A 2007–2013-as időszakban, az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében csaknem 26 milliárd forintot költhetünk új kerékpárutakra országszerte. Ebbõl a hétéves keretből a 2007-2008-as időszakban mintegy 9 milliárd forint uniós támogatás jutott 84 sikeres pályázatra, amelyek összesen 270 kilométerrel bővítették, illetve bővítik a hazai kerékpárút-hálózatot.. 2009 tavaszán jelentek meg újabb kiírások a regionális programokban. Ennek eredményeként 82  projekt mintegy 9 milliárd forint támogatásban részesült. A támogatások segítségével összesen 240 km hosszúságú kerékpárút épülhet.

Az újfehértói projekt keretében egy, a vasútállomást a városközponttal összekötő gyalog- és kerékpárút épült 2,7 m szélességben és 2 km hosszúságban a Szent István út mentén. A kerékpárút 4. sz. főút átkelési szakasza részét a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. egy másik beruházás keretén belül valósítja meg. Az átadott, közel 142 millió forint uniós támogatással megvalósuló projekt keretében 3 darab kerékpártároló, áteresz-hosszabbítás, közműkiváltások, illetve a kerékpárút mentén zárt csapadékvíz elvezető csatorna is épült.

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> eszaon.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: száznegyvenhét 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu