A sofőr ugyanis üresbe tette a sebességváltót, majd leszállt, hogy segítsen egy kismamának. Közben becsukódtak az ajtók, a csuklós pedig lassan elindult. A kismama lesegítését követően a észlelte, hogy nem zárult a hátsó ajtó, ezért hátrament becsukni. Közben viszont az ajtók zárultak, és a busz megindult. Szerencsére egészen lassan haladt, a mellette kocogó sofőr pedig próbálta elmagyarázni a járművön maradt utasnak, hogy miként kellene megállítania. Négyháznyit haladtak, majd az útpadka megfogta a csuklóst. – Hál’ istennek nem járt balesettel a kolléga udvariassága – mondta a Blikknek Weiszhaupt János, a buszt üzemeltető cég szállítási vezetője. |