Mint már arról korábban beszámoltunk Debrecen önkormányzata nettó 8,7 millió forint felhasználásával, kerékpárutat épített a Tócóskerti lakótelepen. A fejlesztés a Civitas II. program keretein belül valósulhatott meg, mintegy 40 százalékos Európai Uniós támogatás révén.
A kerékpárutat már egy ideje átadták a bicikliseknek, ám a lakosság nem fogadta kitörő örömmel. A beruházás kapott hideget, s meleget egyaránt. A legtöbb kritikát maga az út minősége kapta, ugyanis a Tócóskerti kerékpárút kétségtelenül hagy némi kívánnivalót maga után. De ezt az emberek többsége sejtette, ugyanis amikor már a sajtónak is keresnie kellett, hogy hol épül az új kerékpárút, akkor joggal felvetődik: valami itt nagyon nincs rendben.
Az új bicikliutat látva, az első, ami feltűnik, hogy az átadott szakasznak csupán töredéke kapott új aszfaltréteget, ugyanis a legtöbb részen egyszerűen végighúzták a „sárga csíkot”, jelezve: itt zöld utat kapnak a biciklisek A kerékpárút további része pedig úgy valósult meg, hogy a korábbi járdát vagy kiszélesítették, vagy befoltozták. A hibák azonban itt nem érnek véget. Jelenleg a Tócóskerti kerékpárút, csak azt a szerepet tudja betölteni, hogy a városlakó a lakótelepet „zavartalanul” körbebiciklizheti. Tehát alapvető funkciót - például a város távolabbi pontjaiba kerékpárral való eljutást - nem tölt be.
Szumma-szummárum összességében készen lett, átadták és lehet körbe-körbe biciklizni. Ám, mielőtt elszédülnének nem szabad elfelejtkezni arról, hogy a kerékpárút létéről a környék autósainak egy része egyszerűen nem vesz tudomást! Jól alátámasztja ezt az állítást néhány fotónk is, ahol több személyautó az új kerékpárúton parkol, mit sem törődve a szabályokkal.

Mindennek ellenére nem lehet nem megemlíteni, hogy maga a cél és a szándék nemes. Dicséretre méltó, hogy a város vezetése törődik az egészséges életmóddal és a kerékpározók érdekeivel. S az is biztos, hogy alig több mint 8 millió forinttól naivitás lett volna csodát várni. Mindennek két oldala van, de ha már valamit átadnak, akkor büszkén tegyék azt, s ne úgy, hogy egy „gonddal” kevesebb. Ady szavaival élve: "Ami fél, azt el ne fogadd, Egészet akarj, és egészet adj!"
7 milliárd az Észak-alföldi Régió közlekedésének javítására >>>
Kerékpárút épül >>> |