|
|
|
|
Járműgyártó üzem létesül
|
Feltöltve: 2010-04-09 09:31 |
|
| Új járműgyártó üzem létesül Debrecenben, a Határ úti ipari parkban. A gyár a debreceni önkormányzat és az Intertanker Holding Zrt. együttműködésében épül meg, összesen 10 ezer négyzetméteren működik majd a termelés. |
|
|
|
|
|
|
Az üzemben kétezer négyzetméter alapterületű gyártóterületet is kialakítanak, ahol lehetőség lesz autóbuszok valamint az azok működtetéséhez szükséges elektromos hajtásláncok, illetve alkatrészek előállítására.
A tervek szerint az üzem már 2010. őszére felépül, ezzel mintegy 200 új munkahely létesül a városban. A gyártási munkák nyolc év után kezdődhetnek, így a végére akár háromezer új munkaerőt is foglalkoztathatnak. A projekt három ütemben 10 milliárd forintból valósul meg.
|
| Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel: |
|
|
|
| mégtöbb hír >> |
maxfm.hu/eszaon.hu |
|
|
|
|
|
|
| |
|
|
|
|
|
|
|
|
A Nagyerdőben is csobbanhatunk |
|
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| | | |