Kimentek az ajtóba és az út túl oldalán lévő autóbuszváróból két alakot láttak elfutni. A különös hangot pedig a feltehetően általuk kitört autóbuszváró üvegtábláinak földre hulló szilánkjai adták.
A két mentős azonnal hívta a rendőrséget és bejelentették, hogy mit tapasztaltak. A járőrök rövid időn belül a cselekmény helyszínére értek, azonban már senki sem volt ott. Ekkor hozzáláttak az adatok gyűjtéséhez, azonban munkájukat nehezítette, hogy a sötétben csak annyit láttak a szemtanúk, hogy az egyik elkövető nagyon rikító színű felső részben volt. Nem sokkal ezután fülön is csípték a két fiatalembert a helyszín közelében a rendőrök, és előállították őket a kapitányságra.
Mint kiderült az éjszaka kellős közepén a két fiatal ráunva a bringaszerelésre elsétáltak a váró előtt, ahol megláttak egy deszka darabot az üvegtáblának támasztva. Egy hirtelen ötlettől vezérelve felkapták és teljes erőből először egyikük, ezen felbuzdulva másikuk is neki dobta az üveg tábláknak, amelyek az ütés hatására millió darabra hullva értek földet. Majd, mint akik jól végezték dolgukat elszeleltek onnan.
Meghallgatásuk során a 16 és 17 éves fiatalok elismerték cselekményüket, viszont nem tudtak magyarázatot adni tettükre.
A rendőrség gyorsított eljárással bíróság elé állításukat kezdeményezte garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt mindkettőjük ellen. |