Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Drágább a jövet, mint a menet!
Feltöltve: 2008-03-27 20:44
Módosítva: 2008-03-28 08:31
Az utóbbi időben többen panaszkodtak, hogy a szokásos tarifától eltérő jegyárakkal találkoztak. De vajon hogy lehet az, hogy azonos távolságra két árral is találkozhatnak az utasok? Ön is kíváncsi a válaszra?    
Az ESZAON egyik szerkesztője március 16-án, a Borsod Volán autóbuszával Berettyóújfaluból Debrecenbe utazott. Egyik ismerősével találkozott a buszmegállóban, akinek nem volt apró pénze, így felajánlotta, hogy vegyék egybe a jegyet, így a sofőr számára könnyebb lesz visszaadni.

A jegyváltáskor azonban meglepő összeggel találkoztunk. A 300 forintos diákjegy helyett ugyanis, fejenként 340 forintos jegyet adott ki a sofőr. Szerkesztőnk ugyan megkérdezte, hogy biztos-e benne, hogy 340 forintba kerül egy jegy, de semmit nem ért. Válaszul annyit mondott a volános dolgozó, hogy ennyit mutat a gép, ennyibe kerül. Természetesen nem akadékoskodtunk, így helyet foglaltunk a busz hátuljában.

Az ügyet azonban nem hagytuk annyiban. Félreértés ne essék, nem a 40 forint többlet kiadás miatt problémáztunk, hiszen az kibírható (már akinek), bár azért egy Miskolc-Gyula viszonylatban már egy jelentősebb összegtöbbletet lehetne fizetni.


Bal oldal: helyesen kiadott jegy, jobb oldal:  helytelenül kiadott menetjegy

Leszállás után a Hajdú Volán információs ablakánál megkérdeztük, hogy emelkedett-e a buszjegy ára. Mint megtudtuk – természetesen – nem. Az eset elmesélése után kaptunk egy miskolci telefonszámot, melyen később fel is hívtuk az illetékes személyt...

Az egyik helyben tartózkodó Borsod Volános sofőr amikor meglátta az általunk bemutatott jegyet egyszerűen nem talált szavakat. Mint mondta, valószínűleg nem volt forintosítva a gép. Viszont ha tényleg az a gond, akkor egy személy esetén lehet, hogy 40 forinttal kérnek többet, egy viszonylaton viszont már több mint 100 diák is utazhat a járattal. Tehát összességében már tetemesebb többlet összeg is kijöhet.

Először mint magán személy hívtuk fel a Borsod Volán telefonszámát, s mint megtudtuk, 340 forintos diákjegy nincs is, azaz érdekes módon számolhatta ki a busz jegygépe az elkért árat. A telefonban érdeklődtünk, hogy mi lehetett az oka a hibás jegyárnak, de válasz nem kaptunk rá, csupán – ironikusan - a következőket kérdezte meg a miskolci dolgozó: „Szóval most akkor ezt a 40 forintot követelnék vissza?”

 
Ekkor mi is hangnemet váltottunk. Mint sajtó kértük, hogy válaszoljon és oldja meg problémánkat. A hatás nem maradt el. Egy jóval szívélyesebb és segítőkészebb információssal találtuk szembe magunkat. S mint megtudtuk, ahogy beérkezik az autóbusz Miskolcra megvizsgálják majd, hogy a gép miért számol magasabb tarifával a kelleténél. A dolgozó ugyanakkor - a Borsod Volán nevében - elnézést kért az okozott kellemetlenségért és biztosított bennünket, hogy orvosolják a problémát.
Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> ESZAON
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: ötszázkilencvenhárom 
 
Hozzászóló: retigergo 2008-09-15 11:02:21

Miért drágább
 
Mindkét jegy vasárnap lett megváltva. Járatszám azonos, mindkettő 734. A vonalszám viszont különbözik, az egyik 5373 a másik 1373. Az egyik jegyen az indulási hely: B.UJFALU.AUT.A. A másiknál B.UJFALU.AUT.V. Berettyóújfalu, autóbusz állomás és Debrecen, autóbusz állomás között 37.5 km az út, ami 40 km-es jegyet igényel, így 50%-os diákkal 300 Ft. A 340 Ft-os fejenkénti jegyár 45 km-es utat feltételez. Berettyószentmárton, autóbusz-váróterem 41 km-re van, a debreceni autóbusz állomástól. Valószínűleg innentől lett kiadva a jegy, viszont a jegyen el van írva a helységnév, mert B.UJFALU.AUT.V. helyett B.SZENTMÁRTON.AUT.V. kellene szerepeljen.
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu