Ma -9°C    Holnap -8°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

A DKV mindent megtesz a fenntartható közösségi közlekedésért!
Feltöltve: 2010-07-02 20:03
Módosítva: 2010-07-02 20:13
Remek hangulatban, igazi nosztalgiázás közepette ünnepelte a DKV a debreceni trolibuszközlekedés 25. évfordulóját.      (Információink szerint a DKV tervei között szerepel 4 darab csuklós és 3 darab szóló trolibusz vásárlása is - Szerk.)

Eljött a nagy nap, s remélhetőleg még sok-sok 25 év következik. Igen. A DKV pontosan 25 évet tudhat maga mögött. Mármint ami a  trolibuszközlekedést illeti. Az évforduló megünneplése szakmai előadásokkal, nosztalgiázásokkal, történelmi áttekintésekkel, rengeteg fotó és személyes élmények megosztásával zajlott. A múlt mellett azonban jelentős szerepet kapott a jövő is.

DKV debrecen trolibusz
Mindörökké debreceni trolibusz!

Nagy Attila, a DKV Zrt. vezérigazgatója az alábbiak szerint nyilatkozott az eszaon.hu-nak: - 25 évvel ezelőtt elindul Debrecenben a trolibuszközlekedés a 2-es vonalon, három évre rá a 3-as vonalon, majd 1996-ban a 4-es vonalon. Az utóbbi vonal 2000. január óta szünetel. A következő években viszont elindult a járműrekonstrukciós programunk. Ezt végre is hajtottuk. Ez által úgy vélem újra létjogosultságot kapott Debrecenben a trolibuszközlekedés. Ennek fényében 2006-ban elindítottuk a 3E trolibuszvonalat, most pedig újra indítjuk a 4-es trolibuszviszonylatunkat. Erre alkalmasak vagyunk. Eszközállománnyal rendelkezünk. (...) Debrecenben ilyen környezetkímélő közlekedési módra mindenféleképpen szükség van. A jövőt tekintve azt gondolom, hogy első körben a meglévő állományunkat kellene rendbe tenni. Ez alatt azt értem, hogy bár járműveink nagy része üzembiztos, de ettől függetlenül a rendszerben vannak régebbi járművek is. Ezeknek a járműveknek a kiváltásában gondolkodnunk kell. (Információink szerint a DKV szándékai között szerepel 4 darab csuklós és 3 darab szóló trolibusz vásárlása is - Szerk.) A meglévő trolibuszcsarnokunk a meglévő infrastruktúránkra nem sokat tudunk költeni, holott ennek a felújítása is szükséges. (...) De ha belegondolunk magába a felsővezetékhálózatba, anyagi lehetőségeinkhez mérten folyamatosan mérjük őket. Beméréseket végeztünk, a felmérések megvannak. Ahol kell oszlopokat cserélünk, vagy éppen lefestjük őket... Mindemellett kiemelném, hogy a ROP-os pályázaton forrásokat nyertünk, így 12 darab gyorsváltót fogunk bevezetni a felsővezeték hálózatba, ami a trolibuszközlekedés dinamikáját javítani fogja.

Szőllősi Roland

Járműrekonstrukció >>

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> eszaon.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: százharmincnyolc 
 
Hozzászóló: 2010-07-02 22:05:49

Hajrá!
 
A DKV a trolibusz tekintetében 5*! A 4-es vonalért pedig szintén 5* Így tovább!
 
Hajdú-Bihar megye, a tágabb régió utánpótlásképzésének összefogása és végső soron a DVSC helyi fiatalokkal való kiszolgálása a célja a város három, fiatal focistákat nevelő klubjának - hangoztatta Pajna Zoltán alpolgármester ma a városban tartott sajtótájékoztatón. A DEAC, a Debreceni Labdarúgó Akadémia és a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola szakemberei hangoztatták: együttműködésében fontosnak tartják, hogy a régió utánpótlás-nevelésében ne legyen elkallódó, lemorzsolódó labdarúgó, és mindenki megtalálja a céljainak és képességeinek megfelelő klubot. A három egyesületnél jelenleg több mint ötszáz gyerek focizik.
Utánpótlásképző központtá válna Debrecen
Hajdú-Bihar megye, a tágabb régió utánpótlásképzésének összefogása és végső soron a DVSC helyi fiatalokkal való kiszolgálása a célja a város három, fiatal focistákat nevelő klubjának.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu