|
|
| |
|
|
Vak tyúk is talál szemet - tartja a mondás. A 106-os Debrecen-Nagykereki vasútvonalra most különösen igaz ez az állítás, hiszen 2010. november 30-án, kedden a 36724-es (14:50) személyvonatot Desiro motorvonat szolgálta ki. Ennek oka, hogy az MD-t sajnálatos módon - műszaki okok miatt - nem tudták kiállítani erre a járatra. |
| |
|
| |
|
|
| |
|
|
Helyt adott a Közbeszerzési Döntőbizottság a spanyol cég fellebbezésének, így az ötödik debreceni villamostender is érvénytelen. Az első új villamos csak 2013-ban állhat majd forgalomba. |
| |
|
| |
|
|
| |
|
|
Az MVK a bírósághoz fordul a Közbeszerzési Döntőbizottság határozata miatt. |
| |
|
| |
|
|
| |
|
|
Szombaton és jövő szerdán végeznek utasszámlálást a DKV valamennyi járatán. |
| |
|
| |
|
|
| |
|
|
A világ első keskeny nyomközön járó, hibridhajtású mozdonyát állították üzembe vasárnap a lillafüredi erdei kisvasúton. |
| |
|
| |
|
|
| |
|
|
Síntörés miatt 10-15 perces késésre számíthatnak az utasok. |
| |
|
| |
|
|
| |
|
|
Az elnök-vezérigazgató célja a hatékony gazdálkodás és az etikus működés megerősítése. |
| |
|
| |
|
|
| |
|
|
Pályafelújítás miatt ideiglenesen megváltozik a menetrend jövő héten az ország több vasútvonalán. |
| |
|
| |
|
|
| |
|
|
A DKV tájékoztatja utasait, hogy a 2010. október 9-én és 10-én megrendezésre kerülő Őszi Országos Kirakodó Vásár rendezvényi miatt, 2010. október 8-án 17:30-tól 2010. október 10-én üzemzárásig a 14-es, 34-es, 34A, 35-ös, 35A, 35Y-os, 351-es, 36-os és a 36A jelzésű autóbuszok terelőútvonalon közlekednek. |
| |
|
| |
|
|
| |
|
|
Debrecen - Eredményes a debreceni 2-es villamosvonal járműbeszerzése érdekében lefolytatott közbeszerzési eljárás. A döntés értelmében a nyertes ajánlattevő az AnsaldoBreda Spa. |
| |
|
| |
|
|
| |
|
|
Ebben az évben a Hajdú Volán 30 darab új járművet szerzett, illetve szerez még be. |
| |
|
| |
|
|
| |
|
|
Sikeres közbeszerzési eljárás keretén belül nyolc új Credo EC 12 típusú autóbuszt állított üzembe a Szabolcs Volán Zrt. 2010. szeptember végén. |
| |
|
| |
|
|
| |
|
|
Uniós forrásból újítják fel a debreceni ZSUZSI erdei vasútvonalat. A projekt nyitórendezvényére a napokban került sor. A beruházás az Észak-Alföldi Operatív Program 400 millió forintos támogatásával valósul meg, a fejlesztés összértéke meghaladja a 444 millió forintot. |
| |
|
| |
|
|
| |
|
|
|
| |
|
| |
|
|
| |
|
|
Az évente szokásos teljes üzemidőben történő utasszámlálás az idén 2010. szeptember 22-én (szerdán) lesz a nyíregyházi helyi járatokon. |
| |
|
| |
|
|
| |
|
|
Módosul a 17-es autóbusz menetrendje, új időpontokban indulnak buszok - közölte a DKV. |
| |
|
| |
|
|
| |
|
|
A Magyar Kerékpárosklub Debreceni csapata szeptember 22-én, az Európai Autómentes Napon keresi Debrecen legbringásabb középiskoláját. |
| |
|
| |
|
|
| |
|
|
Az autómentes napon sűrűben és olcsóbban utazhatnak Nyíregyházán! |
| |
|
| |
|
|
| |
|
|
Szeptember 1-jéig használhatják régi bérletigazolványukat az utasok Debrecenben. |
| |
|
| |
|
|
| |
|
|
A debreceni 2-es villamos pályaépítési munkálatai szeptemberben kezdődnek. Elkészültek a tervek, megkötötték a szerződést a közművek kiváltására. A kivitelezési munkálatok 1,5 évig tartanak. (...) A projekt kiegészítéseként az önkormányzat egy gyalogos aluljáró megépítését is tervezi. |
| |
|
| |
- 35 Oldal - [ 4 ] |
| |
|