Ma -4°C    Holnap -6°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

 
 
Új buszok! Feltöltve: 2008-06-19 13:22
 
Hajdú-Bihar, Debrecen - 2008-ban 18 darab autóbuszt vásárol a Hajdú Volán Zrt, melyből már három darab helyközi meg is érkezett Debrecenbe. A beszerzések érdekessége, hogy 4 darab helyi autóbuszt is vásárolt a cég.    
 

 
Zöld utat kapott a debreceni 2-es villamos építése Feltöltve: 2008-06-18 14:59
 
Debrecen - A Magyar Köztársaság Kormánya június 18-i ülésén döntött arról, hogy támogatja a Debrecen Megyei Jogú Város és a DKV Zrt. által benyújtott nagyprojekt megvalósítását, így 3 év múlva elkészülhet a 2-es villamos.    
 

 
Újabb pályafelújítás Debrecenben Feltöltve: 2008-06-18 13:27
 
Debrecen - Pályafelújítási munkálatok miatt 2008. június 20-án 18 órától üzemzárásig a villamosok csak az Egyetem megállóhelyig közlekednek, majd onnan visszafogással indulnak a Nagyállomás irányába.    
 

 
Szolnok lesz az ország legfontosabb vasutasvárosa? Feltöltve: 2008-06-18 10:24
 
Szolnok - Kedden délelőtt a vezetők aláírták azt a szándéknyilatkozatot, melynek értelmében a szolnoki Járműjavítóban végzik majd a Stadler motorvonatainak karbantartását. Az együttműködési megállapodás azt is előrevetíti, hogy a megyeszékhely műhelyrészlegét fejlesztik tovább.    
 

 
Csütörtökön Debrecenbe Látogat a MÁV Zrt Vezérigazgatója Feltöltve: 2008-06-17 17:59
 
Debrecen - Debrecenbe látogat Heinczinger István a MÁV Zrt. vezérigazgatója. A debreceni Nagyállomáson bemutatásra kerül a MÁV új Elektronikus jegyvásárlási lehetősége, valamint működés közben megtekinthető a két terminál, melynek segítségével az interneten jegyet vásárló utasok menetjegyeiket ki tudják nyomtatni.    
 

 
Tisztább vasútállomások – rendezettebb vasúti környezet Feltöltve: 2008-06-17 09:39
 
A MÁV ZRt. mintegy 140 millió m2 földterület parlagfű-mentesítéséért és kezeléséért felelős. A vasúttársaság jogszabályi kötelezettségének eleget téve, továbbá környezetvédelmi programjának megfelelően nemcsak a parlagfű és gyomnövények irtását végzi el, de a megelőzésre is gondot fordít.    
 

 
Pályafelújítási munkálatok Debrecenben Feltöltve: 2008-06-12 13:45
 
Debrecen - A DKV Debreceni Közlekedési Zrt. pályafelújítási munkálatok miatt június 13-án 18 órától üzemzárásig a villamosok csak a Klinika megállóhelyig közlekednek, majd onnan visszafogással indulnak a Nagyállomás felé.    
 

 
Nyíregyházán támogatják Feltöltve: 2008-06-11 09:45
 
Nehéz helyzetbe került a Szabolcs Volán. Az utasszám csökkenése, valamint a magas üzemanyagárak miatt idén jelentős veszteséget könyvelhet el. A társaság már most több tízmillió forint hiányról számolt be a közgyűlésnek és ennek kiküszöbölésére megoldási javaslatot ajánlott a képviselőknek    
 

 
Parkolás: jobb körülmények között Feltöltve: 2008-06-09 12:33
 
Debrecen - Debrecen önkormányzata parkolófelújítási rekonstrukcióba kezd. A beruházás előreláthatólag három évig fog tartani.    
 

 
Csuklók nélkül marad Nyíregyháza!? Feltöltve: 2008-06-07 22:41
 
Nyíregyháza - Nyíregyházán az utóbbi években csökkent az utasszám a helyi járatú autóbuszokon, s ezzel párhuzamosan nőtt a személyautók és a forgalmi dugók száma. Ennek ellenére kijelenthető, hogy hazánk nagyvárosaiban autóbuszra mindig is volt és mindig is lesz igény.    
 

 
Június 7-én ismét kerékpártúra! Feltöltve: 2008-06-06 16:22
 
Hajdú-Bihar, Debrecen - Az útvonal: Debrecen - Balmazújváros - Keleti Főcsatorna gátja-Hajdúszoboszló. A túra jelentős része a megye egyik ismert vízfolyása, a Keleti-főcsatorna mentén halad.    
 

 
Kismamabérlet és családi kedvezmények Feltöltve: 2008-06-06 02:33
 
Debrecen - A Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület (DERKE) üdvözli és támogatja a kisgyermekes bérlet bevezetését, ugyanakkor további kedvezmények nyújtását szorgalmazza, melynek révén gazdaságosan(!) tovább bővíthető a kedvezményezettek aránya.    
 

 
Fiatalkorú vandálok Szolnokon! Feltöltve: 2008-06-04 13:59
 
Szolnok - Hétfőn hajnali egy óra körül a Széchenyi lakótelepi mentőállomáson az ott szolgálatot teljesítő mentősök furcsa zajra lettek figyelmesek...    
 

 
Kicsi pénz, kicsi út és hosszú sárga csík Feltöltve: 2008-05-31 00:07
 
Debrecen – Alig több, mint egy hónapja átadták a kerékpárosoknak Debrecen legújabb bicikliútját, mely tagadhatatlanul alacsony költségvetésből készült, s ez jórészt meg is látszik rajta. A helyzetet tovább rontja, hogy a beruházással nem orvosolták a Tócóskertiek kerékpározási problémáját.     
 

 
Esélyes a pályázat Feltöltve: 2008-05-29 10:27
 
Debrecen - Pozitívan értékelték a debreceni villamospályázatot a brüsszeli szakemberek. A delegáció azért érkezett a városba, hogy személyesen is megismerjék a 2-es villamosvonal tervezetét.    
 

 
Veszélyben a 2-es villamos? Feltöltve: 2008-05-27 14:52
 
Debrecen - Félő, hogy nem lesz 2-es villamosa Debrecennek címmel tartott sajtótájékoztatót kedden az MSZP városi szervezete.    
 

 
Kisgyermekes bérlet bevezetését tervezik Debrecenben Feltöltve: 2008-05-27 14:15
 
Debrecen - A gyesen vagy gyeden lévő szülők a tervek szerint szeptembertől annyit fizetnének a tömegközlekedésért, mint a tanulók vagy a nyugdíjasok.    
 

 
7 milliárd az Észak-alföldi Régió közlekedésének javítására Feltöltve: 2008-05-27 02:27
 
Régiónk 20 településén, összesen több mint 63 kilométer kerékárút épülhet 2,6 milliárd forintból. Az önkormányzati utak fejlesztési pályázatán belül, eddig 5 nyertes pályázatot hirdettek ki, mintegy 915 millió forintos támogatással és közel 1,5 milliárd még kiosztásra vár. Közösségi közlekedés fejlesztésre pedig további 2 milliárd forint áll rendelkezésre.    
 

 
Közgyűlés: gyorsan határoztak Feltöltve: 2008-05-26 23:58
 
Nyíregyháza - Új buszbérletről, veszteség kiegyenlítésről, régi-új intézményvezetők kinevezéséről is szó volt a hétfői közgyűlésen. Ami meglepően hamar véget ért.    
 

 
Derke: Köszönjük, nem kérünk több átszállást! Feltöltve: 2008-05-23 16:30
 
Egy modern európai városban a közösségi közlekedést úgy szervezik meg, hogy az utazás az utas számára minél kevesebb kellemetlenséggel járjon, ezért az eljutási lehetőséget úgy kell biztosítani, hogy az minél kevesebb átszállással járjon. -véli a Derke.    
 

 
- 35 Oldal -
           [ 29           
 

 
 
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu