Az új járművek Debrecenbe való érkezésével a debreceni trolibusz közlekedés járműparkja szinte teljesen megújult, hiszen 2004 és 2007 között 22 darab új trolibusz állt forgalomba. A trolibusz járműrekonstrukciós program összköltsége közel 1,8 milliárd forint, melyből már az első 10 darab járművet ki is fizették. A járművek a mai kor elvárásainak megfelelő műszaki technológiával készültek. A 100%-ban alacsonypadlós járművekben 66 utas fér el, közülük 26-an pedig kényelmes, párnázott üléseken utazhatnak. A kényelmes utazáshoz jelentősen hozzá járulnak a nagy méretű szabad belső terek.
A 22 troli közül 16 hibrid hajtású, tehát olyan vonalon is tud járni, ahol nincs felső vezeték, ami nagyfokú rugalmasságot jelentett a DKV tömegközlekedés szervezés esetében, hiszen például a 3E számú egyetemi járat, ami a Nagyerdei körúton jár, az nem tudna közlekedni, hogyha nem önjáró trolibuszokat vásárolt volna a DKV. - mondta a cívis város polgármestere.
Kósa Lajos, mint mondta a 2-es villamos "remélhetőleg 2010-ben már be tud állni a forgalomba, mellyel a DKV egy újabb fontos ponton megy előre, mert az teljesen világos, hogy a város tömegközlekedésének támogatása az elemi érdekünk. Ha nem fejlesztjük a közlekedési kínálatot, a tömegközlekedés kényelmét, akkor nem tudunk versenyre kelni az autózással, még akkor sem ha adott esetben az autózás kapcsán a parkoló rendszerrel és a parkolási politikánkkal kapcsolatban igyekszünk ösztönözni az embereket arra, hogy inkább a tömegközlekedést vegyék igénybe. Ha az emberek azt látják, hogy a tömegközlekedés jó színvonalú kiszolgálást biztosít és a járműpark és az általános kényelem is olyan, akkor hajlamosak mondjuk kevésbé váltani a kocsira, tehát tudjuk ezt a folyamatot fékezni."
Kósa Lajos beszédében hangsúlyozta, nem tettek le arról a hosszútávú célról sem, hogy egyesítsék a debreceni tömegközlekedés szervezését. Mint mondta Debrecen már régóta próbálkozik azzal, hogy a Volán vállalattal kapcsolatos egyesülést kialakítsa. Először a cívis város ajánlotta fel a DKV-t, de akkor „kikosarazták” a várost. De mint a polgármester elmondta, keresnek más megoldást, s "úgyis egy kézben lesz Debrecen tömegközlekedése", s majd kitalálják a módját, hiszen "a jelenlegi konstrukció értelmetlen. Sőt! Ma mára már az sem életszerűtlen, hogy a DKV harapjon ki egyre nagyobb részt a tömegközlekedési szeletből.”
Nagy Attila a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a DKV Zrt. és a Ganz-Skoda Electric Zrt. között 2007. február 19-én megkötött szerződése alapján legyártásra került a közlekedési társaságnak a 11 darab trolibusz. Mivel az eredeti Ganz Transelektroval kötött szerződést is önjáró üzemmódú trolibuszok beszerzéséről szólt, így a megrendelt mennyiséget is ebben a kivitelben kérte a társaság. A dízel önjáró üzemmód nagy előnye, hogy ha áramkimaradás, útépítés vagy más ok miatt nem lehet közlekedni a felső vezetékkel kiépített útszakaszon, akkor is használhatóak a Ganz-Skoda trolibuszok, mivel ilyenkor a tartalék motor biztosítja a járművek meghajtását. A trolibusz üzemeltetési költségét kedvezően befolyásolja, hogy a fékezés során keletkező energiát a járművek visszatáplálják az elektromos hálózatba. Az új trolik 2007 decemberében folyamatosan kerülnek forgalomba Debrecenben a 2-es, a 3-as és a 3E vonalakon.
Az új trolik számos módon teszik komfortosabbá az utazást. Az idősek, kisgyerekesek vagy mozgássérültek kényelmét biztosítja az alacsony padlós kivitel, az elektromos mozgású rámpa és az utastér felszereltsége is. A korszerű, utastéri elektromos fűtőegységek és a nagyméretű, színezett, eltolható ablakfelületek az időjárási viszonyoknak megfelelően biztosítják a kényelmes utazási komfortot a járművekben.
Zdenek Majer a Škoda Electric Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a trolibuszokat gyártó, 2006. augusztus 22-én alapított Ganz-Skoda Eletric Zrt. tavaly október 16-án nyerte el az egykori Ganz-Skoda Közlekedési Zrt. tulajdonosi jogait. Az új tulajdonosok célja, hogy a legkorszerűbb tömegközlekedési eszközöket állítsák elő.
Zdenek Majer beszédében elmondta, hogy a Ganz-Skoda szeretné kihasználni a DKV által kínált lehetőségeket, így felajánlja a Škoda villamosait és reméli, hogy le is fogják szállítani a debreceni polgárok hasznára.
|
|
| |
 |
|
Egy könnyebb sérültje lett annak a balesetnek, amely hétfőn délután történt Debrecenben az Attila téren, ahol egy személyautó, egy kamion, valamint egy mikrobusz ütközött össze. A baleset miatt hatalmas forgalmi dugó alakult ki, és a 2-es számú trolibuszokat a Széchenyi és a Kossuth utca felé terelték.
|
|
|
| |
 |
|
December közepétől állnak forgalomba azok az új trolibuszok, amelyek a napokban érkeztek Debrecenbe.
|
|
|
| |
 |
|
November közepétől állnak forgalomba azok az új trolibuszok, amelyek a napokban érkeztek régióközpontunkba. |
|