Szombaton utoljára lépnek színpadra a kiscsillagok. Kiderül, hogy ki az ország kedvence, ki nyeri a havi 1 millió forintot és a Fiat 500-as személygépkocsit. A döntőre rengeteg meglepetéssel kedveskednek a nézőknek a műsor készítői.
A négy döntős kiscsillag, tehát Kovácsovics Fruzsina, Utasi Árpi, Bíró Gergő és a 4 For Dance kétszer is a színpadra lép. Mindenki előad egy egyéni produkciót, mint mindig, majd a versenyzők egy-egy sztársegítőt kapnak maguk mellé a második előadásukhoz. A kis mesemondónak, Utasi Árpinak példaképe, Szabó Gyula segít, Bíró Gergő a Nox-szal lép színpadra, Kovácsovics Fruzsina Bereczki Zoltánnal énekel duettet, míg a 4 For Dance a rapper Sub Bass Monsterrel karöltve szórakoztatja majd a nagyérdeműt.
Fellépnek a középdöntőből ismert versenyzők, akik közös produkciókkal készülnek és az elődöntősök közül is felbukkannak néhányan. Karácsonyi hangulatú produkciókkal készülnek, szeretnénk emlékezetessé varázsolni az ünnepeket a nézők számára. |