Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Ben, a VIVA új VJ-je
Feltöltve: 2008-05-24 22:25
Budapest - Fiatal, és a lányok új álma a VIVA új műsorvezetője, Ben. A 21 éves srcác gyakornoki munkát akart, és azonnal képernyőre került a zenecsatornánál. Ben gyermekkora óta a média világában mozog, édesapja a tévés műsorvezető, Istenes László. Gyermekéveinek nagy részét Németországban töltötte. A Ranglista és a Premier Pláne műsorvezetőjeként már rendszeresen láthatjátok Őt a VIVA képernyőjén.    
Ben még csak huszonegy éves, de már a siker kapujában áll, és tudja magáról, hogy képes lesz élni a lehetőséggel. Istenes László fiaként évek óta a szakmában mozog, egyik legnagyobb példaképe maga az édesapja. Ben családcentrikus, imádja szüleit, Németországban élő édesanyját, és három fiatalabb testvérét is. Ő maga is élt Münchenben, valamint egy kis német településen is, összesen tíz évig, iskoláinak egy részét is külföldön végezte. Néhány éve hazatért, és tanulni kezdett, hogy megvalósítsa álmát, a televíziózást. Mellette pincérként dolgozott egészen mostanáig, és a Magyar Televízió képernyőjén is feltűnik egy autós magazin riportereként, édesapja mellett.
A fiatal srác hobbiszinten squashol, teniszezik, igazolt labdarúgó a törökbálinti focicsapatnál, emellett megszállottan motorozik, és biciklizik is. A sport azonban nem tölti ki teljesen az életét, szívesen jár bulizni, és bizony nem veti meg a csajokat sem. A VIVA képernyőjén már kettő műsorban is feltűnik, köztük az egykoron Steiner Kristóf vezette „Premier Pláne”-ban is.
Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> Képek és cikk: music.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: nyolcszázhetvenhárom 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Rádió MAX - 6. Szülinap!
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
 
 
• Fókuszban a munkával eltöltött idő növelése
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu