A múlt vasárnap bizonyára az egyik kedvenc napja marad a Magyar Televíziónak, ugyanis ezúttal legyőzte mindkét kereskedelmi csatornát. Ez pedig ritkaságszámba megy, hiszen a közszolgálati tévé nem igazán tudja hatásosan felvenni a versenyt a az RTL Klubbal és a TV2-vel szemben. Ráadásul a vasárnapi eredmény azért is különleges, mert ilyenkor mindkét vezető csatorna sikerfilmeket szokott vetíteni. Ezúttal a TV2 a Felforgatókönyv című filmet adta, míg az RTL Klub a Túl közeli rokon mellett tette le a voksát. Az m1 Csináljuk a fesztivált! című produkciója azonban mindent vitt és 1,176 millió nézőt vonzott a képernyők elé. |