Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

A boldog anyuka műsort vezet
Feltöltve: 2008-03-17 13:51
Fonyó Barbara nevelőapjától kért tanácsokat, hogy profin vezesse a Csak Csajokat.    
 

Az Opera és a Madách Színház közönsége esténként, az RTL Klub nézői pedig reggelenként láthatják a következő öt napban Fonyó Barbarát. Rengeteg híres szerep áll már mögötte, ám mégsem lép teljes nyugodtsággal a színpadra.

- A versenylovakhoz szoktam hasonlítani magam: ott állnak és dübörögve várják, hogy elindulhassanak a cél felé. Mielőtt kilépnék a közönség elé, nekem is ugyanúgy dobog a szívem. Ez nem lámpaláz, és nem is drukk vagy félelem, egyszerűen izgalmas várakozás. Most hasonló érzelmekkel készülök a Csak Csajok adásaira is.

Barbara maga is lelkes nézője a reggeli csajos műsornak, csak úgy mint ismerősei, akik hétfőtől egy emberként drukkolnak neki.

- Nagyon örültem a felkérésnek, bár már tettem egy kis kirándulást néhány évvel ezelőtt a média világába, élő adást azonban még soha nem vezettem. Ez azért nehezebb feladat, de szerencsére van a családban egy igazi szakértő, aki ellátott néhány jó tanáccsal, amire majd igyekszek odafigyelni. Vitray Tamás szerint a legfontosabb – és a diákjainak is ezt oktatja -, hogy nem kell szerepet játszani, csak egyszerűen legyünk természetesek.

A fiatal színésznő – ahogy mondja – abszolút nyitott a beszélgetésekre, minden téma érdekli, ami a műsorban szóba kerül.

- Szerintem igazán hasznos a Csak Csajok, egyrészt mert könnyed és szórakoztató, másrészt rengeteg mindent lehet tanulni. Sokszor arra gondolok, hogy a férfiaknak is nézniük kellene, hiszen így igazán sokat megérthetnének és tanulhatnának a bonyolult női lélekből.

Fonyó Barbara két fiával már alig várják a tavaszt, hogy mehessenek kirándulni, sportolni akár a Margit-szigetre, akár a Balatonra. Ám a színésznőnek a fárasztó és hosszú hétköznapokon is van egy igazi trükkje a pihenésre. Teleengedi a kádat meleg vízzel, habfürdővel, meggyújt néhány mécsest, és még a víz csobogása is nyugtatólag hat rá.

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> Kép és cikk: netbulvar.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: kétszázkilencvenkilenc 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Rádió MAX - 6. Szülinap!
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
 
 
• Fókuszban a munkával eltöltött idő növelése
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu