Ma -4°C    Holnap -6°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Emberibben társalognak a robotok
Feltöltve: 2008-10-15 19:08
Az elmúlt hétvégén a 18. Loebner Mesterséges Intelligencia Díj keretében egy kísérlet zajlott az angliai Berkshire-ben, hogy kiderítsék mennyire alkalmasak a robotok az intelligens gondolkodásra.    
A Reading Egyetem tudósai öt gépet teszteltek, vajon el tudják-e emberként adni magukat hús-vér embereknek a velük folytatott szöveges társalgás során. A tesztet a világhírű brit matematikus, Alan Turing szerkesztette meg 1950-ben, aki szerint ha egy gép társalgása megkülönböztethetetlen egy emberétől, akkor az már "gondolkodik". Eddig még egyetlen robotnak sem sikerült átjutnia a Turing-teszten, vasárnap azonban egyikük, név szerint Elbot nagyon közel került a teszt által meghúzott határvonalhoz, mindössze 5 százalékkal maradt el tőle. A teszt teljesítéséhez a robotnak emberi beszélgető partnereinek a 30 százalékát kell megtévesztenie. Elbot három zsűritagot fűzött be a tizenkettőből.

A mostani kísérletsorozat döntőjében öt mesterséges társalgási egység (MTE) mérette meg magát öt perces kötetlen beszélgetések sorozatából álló tesztekkel. A kísérletben részt­vevő emberi döntő­bírák egyidejűleg tár­sa­log­tak egy géppel és egy emberrel termi­náljuk osztott képernyőjén. Az öt perc letelte után meg kellett mondaniuk melyik fél volt a gép és melyik az ember. A bíráknak - mint később elmondták - nem volt könnyű dolguk, a gépek ugyanis nagyon jól reagáltak a humoros megjegyzésekre, illetve maguk is sokszor csempésztek humort a társalgálba, sőt a győztes Elbot időnként némi provokatív élt is vitt válaszaiba.

"A tesztek során az MTE-k mindegyikének sikerült legalább egy embert megtéveszteniük" - nyilatkozott az egyetem szóvivője. A megmérettetésre a világ legjobb MI-jeit nevezték, számszerint tizenhármat, melyekből végül hat jutott el a vasárnapi döntőig, az Alice nevű programot azonban nem sikerült időben felkészíteni a tesztre, így csak öt MI vágott neki a feladatnak.

"A mai eredmények valójában sokkal többről szólnak, mint egy gép egyenes úton való kieséséről vagy továbbjutásáról" - összegzett Kevin Warwick professzor a teszt szervezője. "Azokban az esetekben, ahol az emberi fél a gépet helyesen gépként azonosította, a beszélgetési képességek minden gépnél 80-90 százalék között mozogtak. Ez bizonyítja milyen közel jutottak a gépek ahhoz a mérföldkőhöz, ahol már úgy képesek kommunikálni, hogy az számunkra természetesnek tűnik. Az a nap, amikor végleg eljutnak ehhez a ponthoz, egy új időszámítás kezdetét fogja jelezni az ember és a gép közötti kapcsolatban, közelebb hozva az időt, amikor a robotok aktív szerephez jutnak mindennapi életünkben."

Az idei győztes, a Fred Roberts által kifejlesztett Elbot bár a teszten kudarcot vallott, ennek ellenére készítője 3000 dollárral térhetett haza. A döntőben szerepelt a Pennsylvania államban dolgozó Vladimir Veselov által programozott Eugene Goostman, Peter Cole és Benji Adams Jerome testvér névre keresztelt MTE-je, Rollo Carpenter Jabberwacky-ja, amely vicces hangvételével próbálta emberivé varázsolni magát, Richard Wallace Alice-e és végül, de koránt sem utolsó sorban a tavalyi győztes Robert Medeksza, aki az Ultra Hal nevű chatbottal nevezett. Medeksza mellett Rollo Carpenter és Richard Wallace is elnyerte már a díjat, előbbi két alkalommal, utóbbi háromszor.
Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> sg.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: kilencszázhatvanhat 
 
 
21 településen nincs tanítás
Újabb intézményekben kellett rendkívüli tanítási szünetet elrendelni Hajdú-Bihar megyében; már 21 településen vannak zárva az iskolák és az óvodák - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatóhelyettese.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
• Fekete Dávidra rámentek a démonok
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
  Az informatika nem tartozik a problémás területek közé, a kétszintű képzés ezen a területen nem okozott gondot, a munkaerőpiac igényli mindkét szintről a végző fiatalokat - tette hozzá a szakember az Informatika a felsőoktatásban elnevezésű konferencia megnyitóját megelőzően.  A háromnapos tanácskozást hetedik alkalommal rendezi meg a Debreceni Egyetem. A konferenciára a hazai felsőoktatási intézményekből 240 oktató, kutató és szakember érkezett Debrecenbe.
 
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
• Összefog a Google ellen a Microsoft és a Yahoo
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu