Ma -4°C    Holnap -6°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Valószínűleg feladja a plazmagyártást a Pioneer
Feltöltve: 2008-03-04 21:37
Módosítva: 2008-03-04 21:38
Kivonul a plazmagyártásból a Pioneer, adta hírül ma a japán Nikkei üzleti napilap. A neves Kuro plazmatévék gyártója cáfolta, hogy végleges döntés született volna a kérdésben, a tőzsde és az elemzők azonban gyakorlatilag azonnal beárazták a lépést, és a cég papírjai több mint 10 százalékkal ugrottak meg.    

Ballaszt

A Pioneer részvényei 12 százalékos emelkedéssel zárták a kereskedést, miután a Nikkei közölte, hogy a japán elektronikai vállalat kiszáll a plazmapanelek termeléséből. A cég a Matsushita Electrictől vásárol ezentúl, mely a világ vezető plazmagyártója, és Panasonic márkája révén a világ vezető plazmatévé gyártója is egyben. Elemzők szerint a lépés nagy mértékben javítja majd a Pioneer nyereségességét, ugyanis a tevékenység a legnagyobb veszteségforrásának bizonyult az elmúlt évek során.

A kivonulás "segíteni fogja a vállalatot, hogy visszanyerje nyereségének növekedését a következő pénzügyi évben és azt követően" -- kommentálta a Mizuho Securities egyik elemzője, Hariya Koichi. A Merrill Lynch becslése szerint a március 31-ével záruló pénzügyi évben mintegy 165 millió dollárnak megfelelő veszteséget halmoz fel a vállalat a plazmapanelek (PDP) gyártásából. A vállalat tavaly adta először jelét, hogy stratégiai problémák adódtak a plazmagyártásban, ugyanis a vártnál gyengébb kereslet hatására törölte korábban tervezett gyártási beruházásainak egy részét. A Nikkei úgy tudja, az eredetileg kitűzött 720 ezer Kuro értékesítésének tervét 480 ezerre módosította a vállalat, aminek hatására 96 millió dolláros veszteség keletkezik.

A Nikkei értesülései szerint a Pioneer egy PDP-üzemét még idén leállítja, míg a másik kettő fókuszát a televíziószettek összeszerelése felé fordítja. A PDP-gyártás nehézségeit mutatja, hogy a Hitachi, a második legnagyobb japán szereplő februárban közölte, más vállalatok számára is értékesíteni fog paneleket annak érdekében, hogy a volumen felfuttatásával nyereségessé tegye szintén veszteséges részlegét. A PDP-gyártás óriásai, a Matsushita, az LG Electronics és a Samsung SDI együttesen a leszállított panelek több mit 90 százalékát tudják magukénak, míg a Pioneer részesedése 3,2 százalékra volt tehető a tavalyi negyedik negyedévben -- becsli a DisplaySearch.

Az LCD-faktor

A PDP-piac problémáinak gyökere, hogy az LCD-gyártás hatalmas tömege révén rendkívül gyorsan fejlődik, egyre növekvő nyomást gyakorolva a plazmára, mely a képminőség és méret terén élvezett előnye révén hagyományosan a prémium szegmenst szolgálja ki. A DisplaySearch becslése szerint a tavalyi 76 milliót követően idén 98 millió LCD-készülék fogy, miközben a plazmák szállításai 11 millióról 14 millióra emelkednek. A következő évtizedre, 2011-ben LCD-tévéből több mint 160 millió kerül majd a kereskedőkhöz, míg plazmából kevesebb, mint 20, becslik a cégnél.

A Sharp, a Samsung, a Sony és az LG vezetésével a technológiába és új üzemekbe öntött dollármilliárdoknak köszönhetően az LCD egyre nagyobb méretekben és egyre jobb képminőség mellett válik gazdaságosan termelhetővé, így a folyamatos árprés hatására a plazmatévék (és ebből fakadóan a PDP) piaca a volumen emelkedése mellett sem tud növekedést felmutatni. Az iSuppli úgy véli, a plazmatévék piaca 2011-re 14 milliárd dollárra zsugorodik, miközben az LCD-tévék forgalma 116,2 milliárdot tesz majd ki.

A trendek hatására a hagyományosan plazmagyártásban érdekelt japán gyártók egyre inkább az LCD-felé fordultak saját beruházások, vegyesvállalkozások, vagy partnerkapcsolataik révén. A Pioneer és a Toshiba a tizedik generációs LCD-üzemére tőkét gyűjtő Sharppal egyezett meg LCD-panelek szállításairól, hasonlóan a Sonyhoz, míg a Matsushita a Hitachival közösen épít ki kapacitást. Jelenleg a Sharp és a Samsung rendelkezik nyolcadik generációs tömegtermeléssel, mellyel akár 132 centiméteres képátlójú panelek is készíthetőek gazdaságosan, míg a Sharp 2010-ben beinduló tizedik generációs gyártósora 165 centiméteres kijelzőket is produkál majd.

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> Nikkei/Bloomberg/HWSW
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: négyszázhatvanegy 
 
 
21 településen nincs tanítás
Újabb intézményekben kellett rendkívüli tanítási szünetet elrendelni Hajdú-Bihar megyében; már 21 településen vannak zárva az iskolák és az óvodák - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatóhelyettese.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
• Fekete Dávidra rámentek a démonok
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
  Az informatika nem tartozik a problémás területek közé, a kétszintű képzés ezen a területen nem okozott gondot, a munkaerőpiac igényli mindkét szintről a végző fiatalokat - tette hozzá a szakember az Informatika a felsőoktatásban elnevezésű konferencia megnyitóját megelőzően.  A háromnapos tanácskozást hetedik alkalommal rendezi meg a Debreceni Egyetem. A konferenciára a hazai felsőoktatási intézményekből 240 oktató, kutató és szakember érkezett Debrecenbe.
 
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
• Összefog a Google ellen a Microsoft és a Yahoo
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu