Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Hasznosítják az örvények erejét
Feltöltve: 2008-04-23 21:12
Módosítva: 2008-04-23 22:22
Hamarosan a hagyományos hidroelektromos erőművek teljesítménynövelését szolgálhatja az örvényeket és hurrikánokat létrehozó Coriolis erő.     

A technika kulcsa egy új turbina, ami ausztrál feltalálója, Paul Kouris szerint a Föld forgása által keltett erőt kihasználva 27 százalékkal növelheti a vizierőművek teljesítményét. Az új turbina a lefolyó víz forgó kinetikus energiáját használja fel szemben a hagyományos hidroelektromos erőművekkel, melyek a gravitáció hatására lezúduló víztömegből nyerik hajtóerejüket.

Kouris, aki főfoglalkozását tekintve ügyvéd, nemrég nyert állami támogatást az ausztrál kormánytól egy kísérleti darab kifejlesztésére, amit az ország keleti részén, Maryville-nél helyeznek majd üzembe. A feltalálónak saját bevallása szerint nem akármilyen küzdelmet kellett folytatnia az akadémiával és a kormánnyal, hogy meggyőzze őket az új turbinatervezet előnyeiről. A sors iróniája, hogy nem is olyan rég Európában megvalósították az elvet, igaz nem erőmű nagyságú méretekben, Kouris azonban majdnem leesett a székről, amikor meghallotta a hírt. A következő mozzanat a szabadalmi hivatal feltárcsázása volt, ahol megnyugtatták, az ő szabadalma öt évvel megelőzi az európai fejlesztést, így a Kouris Centri Turbine mint szellemi tulajdon prioritást élvez. Mindezek ellenére fájó pont az 51 éves feltaláló számára, hogy az elvet nem Ausztráliában valósították meg elsőként, hanem Ausztriában.

Az ausztrálok csak nemrég tesztelték le az elvet a Ballarat Egyetemen, ahol kimutatták, hogy az örvényhatás valóban képes többletenergiát adni az erőműveknek a víz gravitációs eséséből származón túl. Kouris azt állítja, hogy az eredeti méreteknél több mint kétezerszer kisebb teszttartályában sikerült a hagyományos turbinák által előállított energiánál 27 százalékkal többet generálnia. Ha ez az érték helytálló, akkor a jelenlegi hidraulikus berendezések felújítása az új turbinával radikálisan megnövelheti az erőművek teljesítményét.

Kouris 1998-ban szabadalmaztatta eljárását, a megvalósításhoz szükséges anyagiak azonban csak a Ballarat Egyetemen elvégzett mérések után kezdtek csordogálni. Ugyanakkor az osztrák Obergrafendorf városában 2005-től működtetnek Coriolis turbinákat a város melletti folyó partján felállított betonmedencékben, melyek 10 háztartást képesek ellátni energiával.(címfotó:mch3w.ch.man.ac.uk)

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> sg.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: hatszáznyolcvankilenc 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Rádió MAX - 6. Szülinap!
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
 
 
• Fókuszban a munkával eltöltött idő növelése
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu