A floridai Casselberry nevű városban egy legalább 5 autóval rendelkező jól szervezett banda úgy döntött, hogy nekik nem ér meg annyit a benzin literje (vagy épp gallonja), mint másoknak. Ezért kidolgoztak egy módszert, amivel a kút, amiből tankolnak, átejthető, és kevesebbet mutat, mint a tényleges tankolás. Így aztán urasan távoztak teli tankkal, kevés fizetséggel.
Részleteibe menő leírást a szerkezetről nem sikerült megtudni, de Lt. Dennis Stewart hivatali rendőr elmondása szerint: „Egyikük, aki a tankolást intézte, egy számítógépes eszközt használt fel arra, hogy a kutat megtévessze, így korlátlan mennyiségű üzemanyagot tudtak tankolni.”
A csoport tagjai között voltak úgynevezett megfigyelők is, akik figyelmeztették társaikat, ha egy járőr feltűnt a környéken. A rajtaütéskor is az egyik nő jelzett a többieknek, akik fejvesztve rohantak autóikhoz és a szélrózsa minden irányába menekültek. A rendőrség csak egy autót tudott megállásra kényszeríteni. |