Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Az MSI bejelentette a Wind laptopot
Feltöltve: 2008-06-04 22:14
Az MSI végre hivatalosan is lerántotta a leplet saját mobil megoldásáról, amely Wind néven jelenik meg a piacon. Az Asus szintén nem tétlenkedik, az Eee PC sorozat legújabb tagja azonban már nem nevezhető olcsónak.    
A Wind néven készülő fejlesztésekről már több alkalommal beszámolt az sg.hu, mivel a cég nem tudta megakadályozni az információmorzsák kiszivárgását. Egyértelműnek tűnt, hogy az Asus Eee PC sikere láttán ők is valami hasonló elérésére törekednek, és ezt egy új, 10 hüvelykes kijelzővel ellátott, viszonylag olcsó laptop megjelenésétől várják. Most végre elkészültek a megoldással és hivatalosan is bejelentették

A Wind három különböző színben (fekete, fehér és rózsaszín) érkezik, pontos méretei a következők: 260 x 180 x 19 x 31,5 mm. Lelke egy Intel Atom processzor, amely ebben az esetben is 1,6 GHz-es órajelen fut, a kijelző mérete pedig a korábbi híreszteléseknek megfelelően 10 hüvelyk (1024 x 600 pixeles felbontás). A laptopok alapjában véve két változatban érkeznek, ezek lehetnek Linux, illetve Windows operációs rendszerrel felszereltek. A memória mérete legfeljebb 2 GB, míg háttértárolóként egy 80 GB-os hagyományos merevlemez dolgozik a megoldásban. Vezetéknélküli elérés és beépített webkamera szintén elérhető, a készülék súlya pedig 1 kg alatt marad.
azt.

 

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

 

Az U100 típusjelzéssel megjelenő laptopok a hónap vége előtt bukkannak majd fel a boltok polcain - az egyes régiókról és a pontos eloszlásról nem érkezett hír. Linux esetén az ár 400 dollár, míg Windows XP-vel már 500 dollár, ami szintén nem nevezhető olcsónak. A 8,9 hüvelykes változatok megjelenése szóbeszéd tárgya, ám erről hivatalos információ még mindig nem jelent meg.

Az Asus eközben az Eee PC 901 mellett a legújabb változatról is lerántotta a leplet, ez az 1000-es jelzést kapta. Itt elsősorban a nagyobb, 10 és 10,2 hüvelykes kijelző érdemel említést, a processzor ugyanúgy 1,6 GHz-es Intel Atom, a memória legfeljebb 2 GB, a merevlemez pedig 80 GB-os - kísérteties a hasonlóság. Az 1,45 kg súlyú készüléknél LAN, Bluetooth és webkamera funkció egyaránt elérhető, az árat a források 650 dollár körülre teszik.
Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> sg,hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: négyszázhatvannégy 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Rádió MAX - 6. Szülinap!
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
 
 
• Fókuszban a munkával eltöltött idő növelése
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu