Ma -4°C    Holnap -6°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

A szélessáv jövője: Negyed áron százszoros tempó
Feltöltve: 2008-03-06 22:57
Olyan új optikai modem-technikát fejlesztettek ki a Wales-i Bangor egyetem kutatói, ami a jelenleginél százszor gyorsabb, szélessávú adatátvitelt tesz lehetővé a jelenlegi, már kiépített száloptikai kábeleken keresztül, miközben a hálózat kezelési költségeit is megnyesi egy jelentős 75%-al.    
Ha ez megoldás világszerte elterjed, úgy valóban nem túlzás az a kijelentés, hogy forradalmasíthat gyakorlatilag mindent a kommunikációs ipartól az otthoni életen át a munkahelyekig.

A megnövekedett sebességet jól szemlélteti a kutatócsoport példája, amely szerint ilyen sebességgel 15 teljes hosszúságú Hollywood-i filmet is letölthetünk egy perc alatt. Elmondták azt is, hogy minden készen áll a prototípus összeállítására, így annak bemutatkozása már csupán idő kérdése.

A "trükköt", vagyis a megoldás technikai hátterét - végső soron érthető módon - meglehetőst féltékenyen őrzik; amit biztosan tudni lehet róla, az mindössze annyi, hogy "hatékonyabbá teszi az adatkezelést és -továbbítást" (valamint ezáltal a telekommunikációs hálózat egészét is) a jelenlegi száloptikai kábelekkel, ám arra nem térnek ki, hogy ezt pontosan miként valósítják meg.

Dr. Jianming Tang elmondása szerint az új lehetőségek gyakorlatilag korlátlanok és mindenki profitálhat belőlük; felvirágoztathatja egyebek mellett távorvoslást, jelentős segítséget nyújtva így az idejük javát otthon töltő öreg embereknek is. Kiemelte még azt is, hogy mivel az új technika a már meglévő kábeleket használja, így az könnyen be is vezethető, semmit nem kell felforgatni miatta; mindössze be kell ékelni az általuk fejlesztett eszközt a számítógép és a szélessáv-kimenet közé.

A fejlesztésnek azonban - természetesen - akadnak kritikusai is, akik kiemelik, hogy nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a jelenlegi hálózatoknak csak egy része aszimmetrikus (vagyis kap bennük nagyobb súlyt a letöltés a feltöltéssel szemben), és hogy a feltöltés egyre inkább ugyanolyan fontossá válik, mint a letöltés. Ez pedig érthető is - elvégre a letöltés csak az adatáramlás egyik felét képezi; a fájloknak el is kell indulniuk valahonnan, és ha a forrás nem elég gyors, akkor semmire sem megyünk a villámletöltés elvi lehetőségével. Példaként megemlítették az Egyesült Királyság-béli Prestel-rendszert is, amely a maga rendkívüli aszimmetriájával jól ki tudta ugyan szolgálni az olyan üzleti ágazatokat, mint az utazási és a biztosítási szféra, de egyébként mégsem ért el átütő sikert.

A fejlesztést az EU Alpha projektje keretében hajtották végre, amelytől £760,000 támogatást kaptak. Az új készülék várható árát még nem lehet sejteni, azonban az több, mint valószínű, hogy megjelenésre nagyban hasonlítani fog egy DVD-lejátszóhoz. A kérdés tehát, mint mindig, most is csak az, hogy mikor juthatunk majd hozzá...?
Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> ipon.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: hatszáznyolcvankilenc 
 
 
21 településen nincs tanítás
Újabb intézményekben kellett rendkívüli tanítási szünetet elrendelni Hajdú-Bihar megyében; már 21 településen vannak zárva az iskolák és az óvodák - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatóhelyettese.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
• Fekete Dávidra rámentek a démonok
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
  Az informatika nem tartozik a problémás területek közé, a kétszintű képzés ezen a területen nem okozott gondot, a munkaerőpiac igényli mindkét szintről a végző fiatalokat - tette hozzá a szakember az Informatika a felsőoktatásban elnevezésű konferencia megnyitóját megelőzően.  A háromnapos tanácskozást hetedik alkalommal rendezi meg a Debreceni Egyetem. A konferenciára a hazai felsőoktatási intézményekből 240 oktató, kutató és szakember érkezett Debrecenbe.
 
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
• Összefog a Google ellen a Microsoft és a Yahoo
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu