Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Cseh Lászlót hiába ostromolják a nők
Feltöltve: 2008-10-14 23:24
Az olimpián három ezüstérmet nyert Cseh László csak pillanatokig hihette, hogy pihenés vár rá, miután hazatér Pekingből. Rengeteg interjún, tévéműsorban vesz részt.    

A fiatal úszó a pekingi olimpián három ezüstérmet szerzett. Cseh László teljesítményét annyira nagyra tartotta egy hazai cég képviselője, hogy az ezüstéremért járó díjazást kiegészítették, mintha az aranyéremért kapna pénzjutalmat. Így hatvanmillió forinttal gazdálkodhat. Cseh László úgy gondolja, nagyon szerencsés helyzetben van, hiszen megengedheti magának, hogy a pénzjutalmat félrerakja a szűkösebb időkre. Meg sem fordult a fejében, hogy saját lakást vegyen. Nagyon jól érzi magát szülei házában, főleg, hogy most festették ki a szobáját, ráadásul kék színűre - derül ki a G5 magazinnak adott interjújából.

 

Azért vitték úszni, hogy ne fulladjon a vízbe

 

Édesapja, Idősebb Cseh László elmondta a lapnak, hogy fiát négy és fél évesen vitte le először az uszodába, pusztán azzal a céllal, hogy később a gyerek ne fulladjon bele a vízbe. Nem gondolta volna, hogy valaha versenyezni fog. Azt sajnálja, hogy a pekingi olimpiára nem tudtak kijutni, így otthonról szorítottak gyermeküknek.

Cseh Lászlót a G5 magazin újságírója egy gyorsétteremben tudta szóra bírni, ahol majdnem egy liter kólát és jó pár hamburgert fogyasztott az úszófenomén. A sportoló szerint kell a kalória, hogy jól tudjon teljesíteni a versenyeken. Saját bevallása szerint, az olimpia után kicsit elhagyta magát, oda kellene figyelni, hogy mit eszik. Ezzel együtt rengeteg fiatal lány rajongja őt körül, akiket nyilván nem zavar, hogy éppen nincs csúcsformában. A rajongóknak azonban semmi esélyük sincs nála, hiszen komoly párkapcsolatban él.

 

Háborúsdit játszik a számítógépen, ha ráér

 

Az olimpia végén sokat gondolt arra, hogy egy huzamosabb pihenőidőszak vár rá. Számításait azonban keresztülhúzták a tévéinterjúk, meghívások, fellépések. Legutóbb akkor hallatott magáról, amikor a Moziünnepen jegyszedőnek állt.  Ráadásul a Budapesti Műszaki Egyetemen is teljesítenie kell. Cseh László ugyanis mérnök-informatikusnak tanul, hiszen már egész kicsi kora óta érdeklődik a műszaki dolgok iránt. Mindig is szeretett szerelni, kütyükkel foglalkozni és természetesen számítógépezni. Ha szabadideje engedi, legszívesebben leül a szuper számítógépe elé, és háborús stratégiai játékokkal szórakoztatja magát.

 

Cseh László tervei szerint indul a 2012-es londoni olimpián, akkor lesz 27 éves. Azonban szerinte egy ép testhez ép lélek is tartozik, ezért tanul és ezért tartja nagyon fontosnak az oktatást. Ha megkérdezik tőle, mi lesz 2012 után, kineveti az illetőt, hiszen honnan is tudhatná, mikor ébred fel azzal az érzéssel, hogy már nem akarja folytatni a versenyzést.

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> velvet.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: kilencszázhetvenegy 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Rádió MAX - 6. Szülinap!
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
 
 
• Fókuszban a munkával eltöltött idő növelése
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu