|
|
|
|
Botrány
|
Feltöltve: 2007-10-26 23:14 |
|
| Épphogy elindultak a munkálatok, máris botrányba fulladt a Győzike show forgatása. A roma rapper állítása szerint újra kellett forgatni a műsort, mert kiderült egyik barátjáról, hogy körözés alatt áll.
|
|
|
|
|
|
|
Győzike a Napi Ásznak elmondta: a forgatás után derült ki, hogy egy, a felvételeken is szereplő férfi ellen eljárás folyik.
Nem tudok ehhez hozzáfűzni semmit - mondta a roma rapper. Nem szeretnék ez ügyben nyilatkozni, és nem mondok neveket sem. Nem vagyok áruló. |
| Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel: |
|
|
|
| mégtöbb hír >> |
Napi Ászn |
|
|
|
|
|
|
| |
|
|
|
|
|
|
|
|
A Nagyerdőben is csobbanhatunk |
|
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| | | |