Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Várhidi marad a szövetségi kapitány
Feltöltve: 2008-01-23 16:57
Várhidi Péter marad a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Csaknem ötórás, rendkívüli ülésen döntött így a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége. A szakmai stáb közben tovább tárgyal a jelenlegi edző lehetséges – egyelőre meg nem nevezett – utódjával.    

Tíz óra után néhány perccel ment be, majd délután háromkor, közel öt óra elteltével jött ki a tárgyalóból a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke. Kisteleki István ezután be is jelentette: Várhidi Péter marad a kapitány - egészen addig, amíg nem jön valaki, aki megreformálja a magyar focit. Ezzel a valakivel egyébként már tárgyalnak, de egyelőre nem nevezik meg.

„Maximálisan sportszerűnek tartom ezt az eljárást Várhidi Péterrel szemben, hiszen nagyon komoly feladatok várnak még rá” – mondta Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke.

Várhidi Péter egyébként nem volt ott a szövetség székházában, de egy újságíró felhívta őt, végül a kapitány az elnökkel is beszélt. Sőt, nyilatkozott is. A 2006 vége óta kapitányként dolgozó Várhidi telefonon elmondta, hogy egyáltalán nem érzi megalázónak a helyzetet, büszke arra, amit eddig elért, és továbbra is azért dolgozik, hogy ütőképes válogatottat építsen.

A magyar nemzeti együttes februárban játssza első mérkőzéseit, méghozzá egy ciprusi felkészülési tornán, Várhidi Péter irányításával. Az azonban már korántsem biztos, hogy az idén ősszel rajtoló vb-selejtezőkön is ő ül majd a válogatott kispadján kapitányként. (fotó: oriasi.freeblog.hu)

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> RTL Klub/eszaon.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: ötszázharminckettő 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Rádió MAX - 6. Szülinap!
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
 
 
• Fókuszban a munkával eltöltött idő növelése
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu