Bartha László, a Nyírsuli ügyvezetője szerint napokon belül elkezdődhet a nyíregyházi Városi Stadion felújítása.
– Elképzelhető, hogy akár már a héten aláírásra kerül a támogatásról szóló dokumentum, és akkor indulhat is a munka, mert a feltételes közbeszerzési eljárásokat már lefolytattuk. Mint ismert, a Városi Stadion mostani felújítási ütemére támogatási pályázatot nyújtottunk be a regionális fejlesztési tanácshoz. A pályázaton nyertünk, így a kivitelezési összeg felét az unió fizeti, míg a másik felét Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata. Összesen 260 millió forint a beruházásra fordítható összeg. Ennél valamivel – tizenötmillió forinttal – kedvezőbb ajánlatokat fogadtunk el a közbeszerzés során. Mivel a jogszabályváltozás miatt az áfa mértéke emelkedni fog, így azt is ki tudjuk gazdálkodni ebből a keretből.
Mint megtudtuk, a felújítás egyik eleme a stadion kanyarjaiban lévő lelátók felújítása. A kanyarok új betonborítást kapnak, majd ezekre székeket helyeznek el. Összesen 5600 szék kerül a két kanyarba. A stadionban így az összes ülőhely száma 10.500-ra nő. Állóhelyek ezután már csak a legrégebbi lelátó „körsétányán” lesznek. A kivitelezést az Aktuál-Bau nyerte el.
Megújul a stadion rekortánpályája. Ahol szükséges, ott a megsüllyedt alapokat kijavítják, a hibás felületeket lemarják, majd az egész rekortán felületre egy új borítás is kerül. A stadionon belül, a keleti oldalon a lelátó alatt egy új távolugró helyet építenek. A felújítást az 1995-ben készült rekortánt is építő Németh és Társa Kft. végzi. Huszonötmillió forintért megújítják a nyíregyházi stadion atlétikai sporteszköz állományát.
Teljesen új hangosítást is kap a stadion. A legkorszerűbb hangtechnikai berendezéseket az Intertom Akusztikai Kft. szereli.
A régi épületben lévő öltözőket, szociális helyiségeket is felújítják, az épületeket – a tekecsarnokot is – szigetelik. A megújult épületbe energiatakarékos elektromos berendezéseket szerelnek, a zuhanyozók és vízöblítők is víztakarékosak lesznek. A felújításnak ezt a részét a Szakszig Kft. végzi el.
Várhatóan augusztus végéig befejezik a munkálatokat. Mint ismert, a stadionban jövőre senior atlétikai Eb-t rendeznek.
A jövő héten a stadion lesz az egyik helyszíne a Jonatán Kupának, utána kezdik a gyepszőnyeg szokásos nyári felújítását. A munka elvégzése után négy hétig a füves pálya a stadionban nem használható. |