Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Megérkeztek az erőgépek Hajdú-Biharba
Feltöltve: 2009-04-11 11:42
Pénteken több, mint 30 csapat versenyzői sorakoznak fel a rajtnál Berettyóújfaluban.    

A hajdúsági terep különös kihívás elé állítja a versenyzőket, mivel a sík területen aszfaltkeménységű a szántóföld, így rekordsebességre gyorsulhatnak a gépek – prognosztizálta ma a berettyóújfalui rajtelőkészítés helyszínén Csapó Attila a futam főszervezője.

Az egyedi terepjárók mellett quadok és motorok is neveztek a Derecske, Nagyrábé, Hajdúbagos és Berettyóújfalu érintésével meghirdetett tereprallye szezonnyitóra. Az országos bajnokság első futamán a 2008-as bajnok: a Palik László és Darázsi Gábor páros mellett a Szalay Balázs – Bunkoczi László kettős, a 2009-es Dakar quad győztes Josef Machacek és Zapletal Miroslav is gázpedálra lép a Bomba Energy Drink Kupáért.

A szezonnyitó futam egyedülálló összefogással négy település közigazgatási területén dübörög végig. A mai tájékoztatón Gyarmati Sándorné Nagyrábé és Bakó István Derecske polgármestere, valamint Muraközi István Berettyóújfalu alpolgármestere is reményét fejezte ki, hogy a jövőben minden évben visszatérnek a terepjárók a térségbe.
A járművek sebessége a szelektív szakaszokon meghaladhatja az óránkénti 180 km-es sebességet, ezért minden érdeklődőt fokozott óvatosságra intenek a szervezők.  
 
A nézők számára a szervezők 4 biztonságos helyszínt jelöltek ki és mindenkit arra kérnek, hogy kizárólag csak ezekről a nézői pontokról kísérjék figyelemmel a versenyt. Így Derecske mellett a Konyári úti volt homokbánya bejáratánál, a Földes és Derecske közötti kabai útfélnél, a 47-es főúton a Berettyóújfalu előtti volt katonai lődombnál és a Nagyrábé melletti Biharnagybajomi útnál biztosítanak helyszínt az érdeklődőknek. (www.tereprali.hu)

A technikai sport szerelmeseit nem csak a rendkívüli gépcsodák, hanem kísérőprogramok is várják – ismertette a program helyi koordinátora Bokor Zsolt. Péntek délután a Morotva Ligetben, Berettyóújfaluban főzőverseny és közönségtalálkozó várja az érdeklődőket. Azok pedig, akik lefényképezik a gépcsodákat MMS-versenyen vehetnek részt, a hétvégén készült fotókból a futam után – a rendezvény Kulturális Partnere, a Méliusz Központ támogatásával - vándorkiállítás nyílik. (További infó: www.derecske.hu)

Április 10, péntek
10.00 - 12.00 Rajtelőkészítő a versenyzőknek
13.30 – Rajtceremónia – Morotva Liget, Berettyóújfalu
14.30  - Motoros bemutató
16.00 – Koncert: zenél a Battery együttes
18.00 – Közönségtalálkozó – Morotva Liget, Berettyóújfalu

Április 12. vasárnap 15.00 – Ünnepélyes díjkiosztó – Derecske, Sportcsarnok

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> eszaon.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: négyszáznegyvenegy 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Rádió MAX - 6. Szülinap!
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
 
 
• Fókuszban a munkával eltöltött idő növelése
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu