Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Nem indul a Kovács, Janics páros
Feltöltve: 2008-05-12 13:01
Módosítva: 2008-05-12 13:01
A hétvégi válogatón győztes, olimpiai címvédő Kovács Katalin, Janics Natasa páros helyett a Szegeden második, fiatal Kozák Danuta, Szabó Gabriella duó indul a nők 500 m-es versenyében a csütörtökön kezdődő, milánói olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságon - döntött a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége.    
Az MKKSZ honlapján olvashatók szerint ennek az a fő oka, hogy a női szakágban így nem egy, hanem további két ötkarikás kvótát szerezhet a magyar válogatott (Kovács már kiharcolt egyet a tavalyi vb-n).

Az elnökség állásfoglalása szerint ugyanakkor Janics egyesben, párosban és négyesben mutatott formája alapján alkalmas a válogatottban való szereplésre, ezért a testület felkérte Fábiánné Rozsnyói Katalin női szakágvezetőt, hogy június 21-ig adjon le javaslatot az olimpiai felkészülésre vonatkozóan.

A kijelölt Eb-csapattal kapcsolatban érdekesség még, hogy a C-2 200 m-en győztes Kolonics Gyögy, Kozmann György páros lemondta ezt a távot, így itt a mögöttük célba ért Kovács Gergő és Végh Attila képviseli a magyar színeket.

A magyar válogatott kedden utazik el a milánói viadalra, amely az utolsó kvalifikációs verseny lesz a pekingi olimpia előtt.
Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> nemzetisport.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: háromszázhetvenhét 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Rádió MAX - 6. Szülinap!
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
 
 
• Fókuszban a munkával eltöltött idő növelése
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu